szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Negyedik hónapja csökken a Beszerzési Menedzser Index (BMI), amelynek szezonálisan kiigazított júniusi értéke 49,5 pont - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

A feldolgozóipar év elején kezdődött bővülése megállt, májushoz képest enyhén szűkült a ágazat, a szezonálisan kiigazított index már negyedik hónapja csökken a közlemény szerint  A júniusi index 0,1 százalékponttal alacsonyabb a 49,6 pontos májusi értéknél és 2010-ben ez már a második 50,0 pont alatti érték.

Június jellemzően kedvező hónap volt a korábbi években, csak 1998-ban, 2005-ben és 2009-ben alakult 50,0 pont alatt az index értéke: 47,7; 47,7 és 46,6 pont volt. A nyers BMI érték kissé emelkedett májushoz képest.

Legalább négy egymást követő hónapban utoljára 2008 nyarán bővült a feldolgozóipar, még a válság kitörése előtt. Akkor egy 12 hónapos bővülési periódus ért véget, mely 2007 augusztusától 2008 augusztusáig tartott. Júniusban három kivétellel a többi részindex pozitív tartományban tartózkodott, bár az indexértékek többsége csökkent májushoz képest.

A májusi stagnálás után 1,4 százalékponttal 51,4 pontra nőtt az új megrendelések indexe, és ezzel már hatodik hónapja nem csökkent. A beszerzési mennyiség 51,4 pontos indexe ugyanakkor 0,8 százalékponttal tovább csökkent májushoz képest.

A termelési mennyiség 50,2 pontos indexének folyó havi értéke 3,8 százalékponttal kisebb az előző hónaphoz viszonyítva. A beszerzési árak 67,8 pontos indexe enyhén csökkent májushoz képest, és továbbra is az árak dinamikusabb emelkedésére utal. A trend a szezonális kiigazításnak köszönhetően immár tizenharmadik hónapja tart.

A szállítási átfutási idő 42,6 pontos indexe 0,1 százalékponttal magasabb a májusinál, és az átfutási idők kisebb mértékű hosszabbodására utal.

Júniusban tovább csökkent a vásárolt készletek mennyisége, de a folyamat lassult májushoz viszonyítva. A késztermékkészletek alacsonyabbak lettek az elmúlt hónapban. A vásárolt készletek 47,8 pontos szintje júniusban az előző hónapinál 3,8 százalékponttal magasabb. A késztermékkészletek 47,7 pontos indexe 2,5 százalékponttal lett kisebb, és ezzel a készletmennyiség enyhe csökkenésére utal.

A külpiaci mutatók májushoz képest kicsit kedvezőtlenül alakultak. Az 51,3 pontos importindex 1,9 százalékponttal lett alacsonyabb, de továbbra is növekedést jelez. A három hónapja még erős ütemben csökkenő 56,3 pontos exportindex értéke ezúttal csak 0,8 százalékponttal lett kisebb, továbbra is az export növekedésére utalva. Az 52,8 pontos foglalkoztatási index hetedik hónapja jelzi folyamatosan a foglalkoztatottság bővülését a feldolgozóiparban, értéke a múlt havihoz képest 0,4 százalékponttal lett magasabb.

Az adatokat tartalmazó Üzleti Jelentések a MLBKT havonta megjelenő kiadványa, mely 1995 szeptembere óta a feldolgozóipari vállalatok beszerzési vezetői körében havi rendszerességgel végzett felmérések adatait tartalmazza.

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Gazdaság

Csaknem másfél év után bővült a feldolgozóipar januárban

Megállt a feldolgozóipar 2008 szeptemberében kezdődött összehúzódása januárban, sőt, az előző hónaphoz képest kis mértékben bővült is: a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított étéke egy hónap alatt 4,4 százalékponttal 53,5 pontra emelkedett.

hvg.hu Gazdaság

Még mindig folytatódik a feldolgozóiparunk visszaesése

Továbbra is alacsony szinten áll a feldolgozóiparban a beszerzési menedzser index (BMI). A szezonálisan kiigazított októberi adat 48,2 százalék, némileg rosszabb a szeptemberi 49 százaléknál – közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság. Kiigazítatlanul a mutató 50,9 százalék, ami gyengébb a szeptemberi 56,4 pontos indexnél.

MTI Gazdaság

Nőtt a szolgáltatási beszerzési menedzser index az euróövezetben

Nőtt a Markit kutatóintézet májusi euróövezeti szolgáltatási beszerzési menedzser indexe, a mutató 2007 augusztusa óta nem volt ilyen magas, értéke májusban 56,2 pontra emelkedett az áprilisi 55,6 pontról. Ez az euróövezeti szolgáltatási ágazat további bővülését jelzi.