Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magyarországon a GDP a 2010. évi 0,8 százalékos bővülés után 2011-ben 3 százalékkal, 2012-ben 3,5 százalékkal, 2013-ban 5 százalékkal, 2014-ben pedig 5,2 százalékkal bővül majd a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden ismertetett prognózisa szerint.
A nemzetgazdasági tárca összeállítása szerint az infláció 2010-ben még 4,7 százalékos lesz éves szinten, ami 2011-ben évi 3,5 százalékra csökken, 2012-ben 3,3 százalékra mérséklődik, 2013-ban enyhén emelkedve 3,4 százalék lesz, 2014-ben pedig 3,6 százalékra nő.
Az államháztartás európai uniós módszertan szerint számított hiánya a jövő évben a GDP 3 százaléka alatt, 2,94 százalékban teljesül, nominálisan 837,2 milliárd forint lesz. A pénzforgalmi deficit ezzel párhuzamosan jövőre 2,8 százalék lesz a GDP-hez mérten, számszerűsítve 798,8 milliárd forintot tesz majd ki.
A jövő évi államháztartási hiány összetétele úgy alakul, hogy a 2011. évi költségvetésre vonatkozó törvényjavaslat szerint a központi büdzsé 605,2 milliárd forint deficittel zár, a helyi önkormányzatok viszont várhatóan 110 milliárd forint összegű hiányt halmoznak fel, míg az Egészségbiztosítási Alap hiánya 98,2 milliárd forintot tesz ki. A Nyugdíjbiztosítási Alapot 0 szaldósra, az elkülönített állami pénzalapokat pedig 14,6 milliárd forintos többlettel tervezte a kormányzat.
Az állami újraelosztás mértéke is csökken majd: a 2010. évi 48,9 százalékról 2011-re a GDP 46,7 százalékára mérséklődik. Az adóterhelés a GDP több mint két százalékával csökken, 2011-ben 36,1 százalékot ér el. Így az egyéb bevételeket (például az uniós forrásokat) is tartalmazó jövedelemcentralizáció mértéke a 2010. évi 45,1 százalékról 2011-re a GDP 43,8 százalékára csökken. Az államháztartás adósságszolgálattal kapcsolatos, közel 1100 milliárd forintos kamatkiadásai nélkül az úgynevezett elsődleges egyenleg 2011-ben a GDP 0,9 százalékát éri el.
Az államháztartás az úgynevezett jövedelemtulajdonosok között jelentős átrendeződés hajt végre a következő évben, így a háztartások, főleg a többgyermekes családok az adórendszer reformja révén jelentős többletforráshoz jutnak, míg a vállalkozások pénzügyi mozgástere, részben az adóváltozások, és főképp a kis- és középvállalkozásokat célzó Új Széchenyi Terv támogatásai révén, szintén jelentősen bővül. Az állami szféra hatékonyságát növelni kell, ennek érdekében mind a kormányzat, mind a háttérintézmények területén karcsúsítás lesz, azaz a kiadásokat nagymértékben visszafogják - olvasható az NGM által kiadott összegzésben.
Az NGM dokumentuma szerint a magánnyugdíjpénztárak szabályozásának változtatásával a költségvetés egyensúlya egyrészt kiadási, másrészt bevételi oldalon is javul. Már törvénybe iktatatta az országgyűlés azt, hogy 2010 novemberétől 2011 végéig az APEH nem utal át havi 30 milliárd forintot a magánnyugdíj-pénztárakba, ami a munkavállalók tb-járulékának 8 százalékát jelenti. Ez a döntés 2011-re 360 milliárd forint kiadási megtakarítást jelent.
A bevételi oldalt - a kormány várakozásai szerint - a magánnyugdíj-pénztárakból visszaáramló vagyon, azaz a visszalépők által visszakerülő vagyon gyarapítja, amelynek összege a költségvetési tervezet szerint 2011-ben mintegy 529 milliárd forint. A költségvetés tervezetében az említett 529 milliárd forintból 451 milliárd forint a Nyugdíjbiztosítási Alap deficitjének pótlására szolgál, 78 milliárd forint pedig a központi költségvetésen keresztül más, nyugdíj jellegű kiadások finanszírozására szolgál.
Az NGM által kiadott dokumentum rögzíti: ha a visszaáramló vagyon, azaz a visszalépők által visszakerülő vagyon meghaladja a tervezett 529 milliárd forintot, akkor lehetőség nyílik az államadósság csökkentésére. A nyugdíjak kifizetése abban az esetben is a törvényi szabályozás alapján valósul meg, ha - fikcióval élve - senki sem lépne vissza az állami nyugdíjrendszerbe.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.