Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden engedélyezte az ügyletet, amelynek során Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter volt cége szerezheti meg az RTL Klubban is érdekelt IKO Médiát.
Az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt. (Infocenter) egyedüli, közvetlen irányítást szerezhetett az IKO Média Holding Zrt. (IKO Média) felett miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden engedélyezte az ügyletet, amelyről a HVG hetilap októberben számolt be, de amelyről már áprilisban is érkezett hír.
A GVH közleménye szerint a tranzakció eredményeként az eddig csak a hetilapkiadásban (a Heti Válasz kiadása, hirdetési felületeinek értékesítése) érdekelt Infocenter-csoport médiapiaci érdekeltségei bővülnek, hiszen az IKO Holding-on keresztül 31 százalékos tulajdonosa lesz az RTL csoportnak, valamint - a televíziós műsorok készítése és értékesítése, valamint az azokhoz kapcsolódó reklámidő értékesítése, emellett kültéri plakát felületek értékesítése terén aktív Rákosi csoporttal együtt - közös irányítójává válik a magyar nyelvű televíziós műsorokat gyártó IKO M és Videovox társaságoknak, valamint a televíziós hirdetési megoldásokat kínáló IKO SH-nak. Mivel a felek piaci pozíciója alapján az összefonódás következtében káros versenyhatás fellépése nem valószínűsíthető, a GVH hozzájárult annak megvalósulásához - tartalmazza a versenyhivtali közlemény.
Az Infocenterben a választásokig többségi tulajdona volt Fellegi Tamásnak, a jelenlegi nemzeti fejlesztési miniszternek.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.