Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egyetértését adta a kialakult gazdasági helyzetre tekintettel a Cerbona Élelmiszeripari Zrt. szerdai közgyűlése ahhoz, hogy a társaság ügyvezetése csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet terjesszen elő a bíróságnál - mondta el Gosztonyi Gábor, a társaság vezérigazgatója.
A tagok 97 százalékának részvételével megtartott közgyűlés felhatalmazta a gazdaság igazgatóságát arra is, hogy szükség esetén döntsön a cég alaptőkéjének felemeléséről, ami új részvények kibocsátásával valósulhat meg - tette hozzá Gosztonyi Gábor.
A tőkeemelés 3 milliárd forint lehet, s a határozat meghozatalától számított egy évre szól. A cég jegyzett tőkéje jelenleg több mint 1,9 milliárd forint.
A vezérigazgató tájékoztatása szerint a csődvédelemmel az a célja a Cerbona Zrt.-nek, hogy helyreállítsa a működést, valamint további forrásokhoz juthasson banki, vagy "elsősorban" külső befektető bevonásával. A cég az idei gabona- és lisztárak radikális változása, alapvetően likviditási problémák miatt került nehéz helyzetbe.
"A hitelezőktől új finanszírozást próbáltunk a cégbe bevonni, a bankokkal azonban nem sikerült megegyezni, s az egyik pénzintézet kezdeményezésére először ő, majd az összes bank felmondta a hitelünket, és benyújtotta az inkasszót. Ezért vagyunk ebben a helyzetben" - magyarázta a vezérigazgató.
A cég banki hitelállománya 4,5 milliárd forint.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Bővül a hajnali és éjszakai közlekedés a vágányfelújításoknak köszönhetően.