Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A jövő évi egyenlegcél nagy biztonsággal elérhető, ám a következő években - tartós intézkedések hiányában - ismét 3 százalék fölé kúszik az államháztartás deficitje - vélekedett a Világgazdaságnak adott interjújában Kopits György, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke.
Kopits György beszélt arról is, hogy a magánnyugdíj-pénztári vagyon valóban segíthet leszorítani az államadósságot, egyazon tételt azonban nem lehet háromfelé elkönyvelni, vagyis folyó kiadásokat is finanszírozni, sőt a visszalépő tagok egyéni számláin is jóváírni az eddigi felhalmozásokat.
A tanács esetleges megszüntetéséről azt mondta, azzal egy hasznos intézmény, értékes szellemi tőke pusztulna el. A világon egyetlen helyen történt csak meg, hogy egy egyszer létrehozott, független költségvetési intézményt megszüntettek. "A név és a hely: Hugo Chávez, Venezuela. Nem ez a fejlődés útja" - mondta. Nagy-Britanniában nemrég a magyar KT mintájára hívtak életre egy hasonló intézményt - tette hozzá.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.