A Költségvetési Tanács a büdzsé 80 módosítóját nem fogadná el

A Költségvetési Tanács (KT) a költségvetési törvényhez benyújtott 236 módosító és kapcsolódó módosító indítvány közül 80-nak nem javasolja az elfogadását.

  • Hírszerző/FH Hírszerző/FH
A Költségvetési Tanács a büdzsé 80 módosítóját nem fogadná el
Tíz módosítónál az a kifogása a Költségvetési Tanácsnak, hogy szaktörvényekben meghatározott mértékeket érint, de az adott szaktörvényt nem módosítja. 20-at azért nem ajánl elfogadásra a KT, mert megfelelő indok nélkül irányozna elő több pénzt, 29-et azért nem, mert a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékot kívánja csökkenteni, 14 pedig úgymond formailag sem egyensúlyos, azaz nem nevezi meg, honnan venné el a pénzt, így a költségvetési egyenleg romlását eredményezné. 7 módosítóval az a KT baja, hogy csak formailag tesz eleget a kötelező ellentételezés szabályának. A KT szerint még 16 olyan javaslat van, amelynél érdemes átgondolni a közpénzügyek fenntarthatóságát érintő kockázatokat.

A KT külön felhívja a figyelmet arra, hogy gyakorlatilag egyetlen módosító indítványban nincs hatásvizsgálat, még akkor sem, ha beruházási célokra, hosszútávú kötelezettségvállalásra vonatkozik. Ez nem felel meg sem a jelenlegi, sem a most november 22-én elfogadott jogalkotási törvény előírásainak - áll a KT elemzésében. (Ide kattintva elolvashatja a teljes dokumentumot)
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.