Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Mind saját vállalatuk, mind országuk gazdasági kilátásait tekintve optimisták a magyar cégvezetők. A háromnegyedük várja, hogy társaságuk árbevételének alakulása két éven belül eléri vagy meghaladja a válság kitörése előtti szintet – derül ki a BDO gazdasági trendeket vizsgáló, nyolc ország 450 vállalatára kiterjedő felméréséből.
„A felmérés legpozitívabb üzenete, hogy a beruházásokban jelenleg komoly vetélytársaknak számító balkáni országokhoz képest pozitívan változik Magyarország gazdasági környezetének megítélése a cégek körében. Mindez első jele lehet az előző években fokozatosan növekvő régiós versenyhátrányunk leépülésének, ami segíthet abban, hogy a következő időszakban megálljon vagy meg is forduljon a vállalatok gazdasági áttelepülésének trendje” – hangsúlyozta Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország vezető partnere.
A magyar cégek mellett a balkáni versenytársakra (bolgár, görög, horvát, román, török, szerb, szlovén cégekre) kiterjedő elemzés a vállalatok esetében többek között a bevételek és profit várható alakulására, az ügyfelek és munkatársak számának és elégedettségének változására, a munkavállalói juttatások és továbbképzési költségeinek jövőbeli alakulására is rákérdezett. A hazai cégek várakozásai a kérdések többségét tekintve a három legkedvezőbb hely valamelyikén szerepeltek. Különösen a munkatársak elégedettségét, juttatásainak és képzésükre fordított erőforrásokat, illetve a vállalatok általános költési lehetőségeinek növekedését illetően tapasztalható pozitív eltérés a régiós átlaghoz képest.
Általában a szerb és török cégek várják a legnagyobb mértékű javulást az egyes tényezőket tekintve, ugyanakkor az elmúlt időszak kényszerű gazdasági sokkterápiája egyértelműen tükröződik a görög vállalatok várakozásain, amelyek rendre a legpesszimistábbak a nyolc országot tekintve.
A gazdasági környezet alakulását érintő kérdések többek között az infláció, a GDP alakulása, a munkanélküliség, valamint a külföldi tőkebeáramlás mértékének változásait érintették. A magyar cégek kulcsdöntéshozói ezen a területen is kedvező várakozásokat fogalmaztak meg: mind a munkanélküliség, mind az infláció változásának tekintetében a legkedvezőbb, míg a GDP növekedését tekintve a második legkedvezőbb álláspontot képviselik a vizsgált régióban.
„Bár a vállalati döntéshozók piaci várakozásai talán kevésbé precízek, mint a gazdasági elemzőké, véleményük kulcsfontosságú, hiszen ennek alapján születnek meg az egyes vállalatok stratégiai döntései, amelyek alapvetően befolyásolják egy-egy ország és régió gazdasági fejlődésének pályáját” – hívta fel a figyelmet Gerendy Zoltán.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.