Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az eldogadott törvény indoklása szerint a közigazgatási hatósági eljárási határidők naptári napban való megállapítása elsősorban az ügyfelek jogainak és érdekeinek védelmét hivatott segíteni.
Az Országgyűlés hétfői ülésén 310 igen és 53 nem szavazattal elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében januártól az eddigi munkanapok helyett naptári napokban állapítják meg a határidőket a közigazgatási hatósági eljárások esetében.
A módosítás eredményeként az egyes eljárási határidők három munkanapról öt napra, öt munkanapról nyolc napra, nyolc munkanapról tíz napra, tíz munkanapról tizenöt napra, tizenöt munkanapról húsz napra, huszonkét munkanapról harminc napra, harmincöt munkanapról pedig ötven napra módosulnak. Emellett a hatvannapos határidők helyett például két hónap, a kilencvennapos határidők helyett pedig három hónap lesz ezentúl a maximális ügyintézési idő.
A törvény indoklása szerint a közigazgatási hatósági eljárási határidők naptári napban való megállapítása elsősorban az ügyfelek jogainak és érdekeinek védelmét hivatott segíteni. A határidők naptári napban való megállapítása alapvetően azért kedvező, mert így az ügyfeleknek nem kell attól tartaniuk, hogy az ügyintézési határidő munkanapokban való számítása miatt ügyük intézése elhúzódik. Az eddig hatályos szabályozás ugyanis az eljárási határidők munkanapokban való meghatározásával alapvetően a hatóságoknak kedvezett.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Hogyan indult az iráni nukleáris program? Hogy vélekedtek az ország legfőbb vallási vezetői az atombombáról? És legfőképpen, milyen valós kockázata lehet egy iráni atomfegyvernek?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Az okok most egyértelműek.
Pénteken Genfben találkozik az iráni külügyminiszter brit, francia és német kollégáival, valamint az EU külügyi képviselőjével.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet.