Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kintlévőséggel rendelkező magyar kkv-k több mint 45 százaléka hitelt vett fel azért, hogy gazdasági partnereit kifizesse, ez a hitelállomány pedig veszélyezteti a vállalkozók magánegzisztenciáját is, hiszen jelentős vállalkozói vagyon híján többnyire a magáningatlan a bankkölcsön fedezete.
A Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért (MMV) saját felmérésében több mint 70, főként az építőiparban és a kereskedelemben tevékenykedő céget kérdezett meg az ősszel jelenlegi helyzetéről és kilátásairól. Szinte valamennyi vállalkozás tevékenységében részt vesz néhány családtag, és a cégek meghatározó részénél - 70,42 százalékánál - a családnak a vállalkozáson kívül nincs más állandó jövedelme.
A közlemény szerint csaknem minden megkérdezett cég azt jelezte, hogy helyzete 2002 és 2009 között jelentősen romlott, ez egyaránt megmutatkozik a jövedelmek évenkénti alakulásában, vagy a foglalkoztatott létszám csökkenésében.
A cége jelenlegi helyzetére vonatkozó kérdésre a vállalkozók több mint harmada - 36,62 százaléka - válaszolta azt, hogy a forgalomcsökkenés a cég jövőjét veszélyezteti. Emellett a válaszadók közel 40 százaléka arról számolt be, hogy a vállalkozás helyzete magánvagyonukat, megélhetésüket alapjaiban veszélyezteti. A kérdőíves felmérésből az derül ki, "hogy a rossz gazdaságpolitika és a gazdasági válság jelentősen kockáztatta a cégek működését, vagy olyan helyzetet teremtett, amely mellett a gazdálkodó tevékenység már nem tartható fenn tovább" - olvasható a közleményben.
A szövetség egyben nyílt levélben reagált Szűcs György MTI-nek adott nyilatkozatára, amelyben az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke azt mondta: a 2010-es év nagyon nehéz volt a magyar mikro-, családi és kisvállalkozások számára, azonban már bizakodással néznek a 2011-es esztendő elé.
Az MMV a felmérés eredményeire hivatkozva azt állítja: a magyar vállalkozások jövőjére vonatkozó válaszok sem sugallnak derűlátást, mivel a cégek csaknem 40 százaléka szerint teljesen bizonytalan a jövő, nincs elég megrendelésük, ezért csak reménykednek a túlélésben. Szintén jelentős arányban vélekedtek úgy a cégek, hogy kizárólag a szerencsén múlik majd, hogy túlélik-e a kérdéses időszakot.
A válaszadóknak azonban közel 30 százaléka vélekedett úgy, hogy amennyiben kintlévőségeik legalább egy része megtérül, és a folyamatban lévő munkáikat kifizetik, akkor talpon tudnak maradni 2011 tavaszáig. Ez az optimizmus azonban bizonytalansággal terhelt és azt az üzenetet küldi a gazdaságpolitikusok felé, "hogy jelentős számú vállalkozás sorsa attól függ, hogy már elvégzett munkájukat, vagy megtermelt, előállított árujukat a megrendelők kifizetik-e" - hívja fel a figyelmet az MMV. Hozzáfűzi: többen csak a cég költségeinek csökkentésével, esetleg hitelfelvétellel lesznek képesek fennmaradni.
A megkérdezett cégek szerint határozott állami intézkedésekre van szükség a lánctartozásos ügyek felszámolására, ezenkívül az állami közbeszerzéseknél az érdemi munkát végző cégeket kell megrendeléshez juttatni, vagyis ki kell iktatni a projektcégeket. Szorgalmazzák a vállalkozások azt is, hogy nagyobb arányban részesüljenek az európai uniós forrásokból. Emellett úgy vélik, hogy szükség van egy állami gazdaságstratégia kidolgozására, a magyar kisvállalkozások fellendítésére.
Az IPOSZ elnökének írt nyílt levélben az MMV aláhúzza: véleményük szerint "felelősség terheli a különböző érdekvédelmi szervezeteket is, hiszen szó nélkül, az érdemi segítséget elmulasztva éveken, évtizedeken keresztül asszisztáltak a magyar mikro- és kis cégek szisztematikus tönkretételéhez, a vállalkozói környezet lezüllesztéséhez".
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.