Kötelező felelősségbiztosítások: dübörög a kampány

A korábbiaknál is több autós válthat az idén biztosítót a kötelező felelősségbiztosítás új, teljesítményalapú díjazása és az átlagdíjak csökkenése miatt.

  • Papp Emília
Kötelező felelősségbiztosítások: dübörög a kampány

„Átlagosan 12 ezer forintot spóroltak kötelezőjük éves díján azok az autósok, akik már kalkulátorunk hétfői elindulásának napján váltottak. Ők jellemzően a kampány megszállottjai, azonnal összehasonlítják a díjakat” – számolt be a HVG-nek az első kötések tapasztalatáról Haraszti Zsolt, a Netrisk.hu online alkuszcég ügyvezetője. Az átlagos megtakarítás szerinte tovább nőhet, ha azok is rászánják magukat a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) felmondására és újrakötésére, akik évek óta nem mozdultak, ezért magas maradt a díjuk. A kötelező ugyanis – elsősorban a balesetmentesen vezetők számára – 2008 óta olcsóbbodik, amit Haraszti saját példájával is illusztrált: két éve még évi 62 ezer forintos díjra szerződött, az idén megúszta 45 ezer forintból, jövőre pedig csupán 23 ezer forint lesz a díja.

 Azoknál, akik az idén vásároltak autót, már nem az év végére, hanem a vétel dátumának évfordulójára esik a biztosítóváltás lehetősége. Csakhogy az eladások annyira visszaestek, hogy a négymillió autós csaknem 90 százalékának továbbra is 2011 januárjától ketyeg az új biztosítása. Egyébként az idén új vagy használt autót vásárló 350-400 ezer tulajnak sem kell lemondania az össznépi számolgatásról, van olyan online alkusz, amelynek portálján a most meghirdetett díjak alapján előre megrendelhetik később érvénybe lépő biztosításukat. Nekik a Wabard Biztosító 5 százalék kedvezményt is ad.

Az internetes alkuszok többek között az előrendelési lehetőséggel is igyekeznek fokozni a váltási lázat, ami hizlalja jutalékbevételeiket. De az autósok többsége is nyerhet. Az ügyfeleknek kedvezhet, hogy a hengerűrtartalom helyett ezentúl a teljesítmény alapján kell kialakítani a kötelezőtarifákat. Miközben ugyanis a biztosítók többnyire csökkentették a kis teljesítményű autók díját, alig emelték a nagyobb teljesítményűekét. Az átsorolásnál egyébként a nagyobb hengerűrtartalmú kocsik közül a régebbiek többnyire alacsonyabb díjosztályba kerülnek, mert (kilowattban, régebben lóerőben mért) teljesítményük relatíve gyengébb, viszont az újabb, két-három évesek kisebb motorral is a kockázatosabb kategóriába sorolhatnak.

Galibát okozhat viszont, hogy sok forgalmiban rosszul szerepel az űrtartalom mellett feltüntetett teljesítményadat – mondta a HVG-nek Németh Péter, a CLB alkusz kommunikációs igazgatója. Saját ügyfélkörükben végzett felmérésük alapján minden tizedik forgalmi pontatlan e tekintetben. A jogászok szerint a forgalmiban szereplő adat a hivatalos, de a díjszámítási rendszerek a járművek valós teljesítményéhez tartozó díjjal kalkulálnak. A CLB ezért állásfoglalást kért a Belügyminisztériumtól, ám lapzártánkig nem kapott választ.

Az autósok csak akkor tudhatják pontosan, jól járnak-e az új árképzési rendszerrel, ha használják valamelyik online alkusz kalkulátorát vagy a Magyar Biztosítók Szövetségének honlapján várhatóan már a héten elinduló díjnavigátort. A Mabisz oldaláról azonban az új szerződés megkötéséhez és a régi felmondásához tovább kell lépni a kiválasztott biztosító honlapjára.

„Az új díjakat jelentős mértékben befolyásolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szigora is” – hangsúlyozta Rácz István, a Biztosítás.hu internetes alkuszcég ügyvezetője. A felügyelet ugyanis október elején vezetői körlevélben közölte: mostantól jogszabálysértőnek tartja az olyan hirdetést, amelynek alapján a régi kuncsaftok nem tudják összemérni várható díjukat az új ügyfelekével. Ez a homály évekig a nagyobb biztosítók üzletpolitikai céljait szolgálta, így igyekeztek ugyanis magasabb díj mellett megtartani régi kuncsaftjaikat, miközben a piaci részesedésüket növelő új ügyfeleiknek alacsonyabbat hirdettek. A kettős mérce miatt éveken át sok ügyfél kényszerült arra, hogy akkor is felmondja szerződését és újrakösse ugyanannál a biztosítónál, ha nem volt ínyére a macera. A felügyeleti tiltás hatására az idén az Allianz, a Generali és a Groupama is változtatott ezen a gyakorlaton, így az új ügyfelek olcsó díját fizethetik a régiek is.

Ennek ellenére érdemes a törzsügyfeleknek is számolniuk, hiszen a kedvezmények köre évről évre bővül, és könnyen lehet, hogy az újrakötésnél új – a díjat tovább morzsoló – kedvezményt is bejelölhetnek. Az Allianz Biztosító ügyfelei például az eleve 25 százalékos árelőnyt adó, online kötött és fizetett e-kgfb-vel járhatnak jól, a Közlekedési Biztosító Egyesülethez az idén átpártoló autósok pedig akár 5 százalékot is nyerhetnek pusztán azzal, ha van lakástulajdonuk. A közszolgáknak járó, már szokványosnak mondható 20 százalékos díjengedményén belül az MKB Biztosító 25 százalékos tanárkedvezménnyel rukkolt ki. Az Aegon pedig bevezette a „Máshol casco” kedvezményt, ami annak is jár, aki más biztosítónál kötött cascót autójára, miután az Aegon statisztikája azt mutatta, hogy akinek cascója van, az jobban vigyáz az autójára, és így másnak is kevesebb kárt okoz.

Újdonság az is, hogy 2011-re több biztosító alacsonyabb díjat hirdetett a benzinnel hajtott, mint a dízeles járművekre. „Statisztikáink szerint a dízelautók kárhányada magasabb” – indokolta a HVG-nek a díjeltérítést Csermely Tibor, a Groupama-Garancia Biztosító nem életbiztosítási ügyvezető igazgatója. A dízelmotoros járművek ugyanis többet futnak, hiszen tulajdonosuk éppen azért választ drágább, de olcsóbban üzemeltethető gépkocsit, mert sokat használja. Az ügyfelek elcsábítására egyébként a Groupama rendkívüli kedvezmények helyett belföldön ingyenes – az egy órán belüli kiérkezést garantáló – asszisztenciaszolgáltatást vetett be. Az évi egyszeri helyszíni javítást vagy szervizbe szállítást tartalmazó szolgáltatás értéke elérheti a 30-40 ezer forintot is.

Több biztosítóhoz hasonlóan a Groupamánál is köthetnek olcsó cascót a kötelező mellé az autósok, ám ezeket a jutányos ajánlatokat érdemes nagyítóval megnézni, ugyanis várhatóan nem minden kockázatra terjednek majd ki, és magas lehet az önerő-követelményük is. A lecsupaszított kiegészítő biztosítások sajátos változata az Aegonnál a kötelező mellé köthető autóbónusz-biztosítás, amely casco szerződés nélkül is teljes körűen védi a saját gépkocsit elemi csapás esetén, ráadásul gyors kárrendezést ígér.

Díjai alapján a legtöbb alkusz a jelentős internetes kedvezményeket adó, emellett az alapdíját is csökkentő Allianzot várja a kampány egyik nyertesének, ám átrendezheti a sorokat az átlagdíjából sokat engedő K&H és MKB Biztosító, valamint a Magyarországon az idén debütáló Astra is, amely Romániában piacvezető a gépjármű-biztosításban. Bár e biztosíjtó csak 40-50 ezer új ügyfélre számít, nem kizárt, hogy ennek többszörösét szerzi meg a kampányban, mivel egyszerű tarifája sokaknak kínál vonzó árakat. Különösen a más biztosítóknál nem túl népszerű fiatalok nyerhetnek az Astra díjaival. Kérdés azonban, milyen hercehurcára kell számítaniuk az astrás ügyfelek károsultjainak a fiókteleppel érkező és egyelőre csak online, illetve telefonos csatornákon elérhető román biztosítónál. Az Astra vezetői mindenesetre azt bizonygatják, hogy a román autók által 2007 és 2010 között okozott 552 magyarországi kár rendezésénél elegendő tapasztalatra tettek szert, és zökkenőmentes volt a 480 millió forintnyi kár kifizetése is.

PAPP EMÍLIA

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.