Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A kínai Lenovo és a japán NEC számítógép gyártó közös vállalatot alapít Japánban.
A Lenovo Group Ltd-nek 51 százalékos, a NEC Personal Products Ltd-nek 49 százalékos részesedése lesz majd a NEC Lenovo Group Japan vállalatban. Az üzlet keretében a NEC 175 millió dollár értékben Lenovo részvényeket is kap. A felek létrehoznak egy hollandiai bejegyzésű vállalatot is Lenovo NEC Holdings B.V. néven.
A NEC a japán számítógép piac mintegy ötödét tudhatja magáénak, míg a Lenovo 5 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik. A Lenovo és a NEC közös vállalat az első japán és kínai vállalatok között létesült jelentős nagyságrendű együttműködés az informatikai és számítástechnikai iparban. Elemzők szerint az együttműködés gyökeresen befolyásolja majd az elektronikai és számítástechnikai iparban tevékenykedő vállalatok üzleti stratégiáját.
A japán Nikkei gazdasági napilap már január 21-én megszellőztette a két vállalat szándékát, melynek kommentálásától akkor mindkét cég szóvivője elzárkózott.
A Nikkei adatai szerint a Lenovo a kínai piac 27 százalékát uralja és a világpiacon nyolc százalékos részesedése van, ezzel sorban a negyedik a Hewlett-Packard, az amerikai Dell és a tajvani Acer mögött. A NEC világpiaci részesedése nem éri el az egy százalékot.
A NEC a várakozásoknál nagyobb veszteséget jelentett az október-decemberi negyedévre: nettó vesztesége 26,5 milliárd jenre duzzadt az előző évi 9,6 milliárd veszteségről. A folyó, márciusban záró pénzügyi évre azonban a NEC pozitív eredményt, 15 milliárd jen nyereséget jelez előre.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?