Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szlovákiában eladják az állami vasúti árufuvarozási társaság többségi részesedését, a ZSSK Cargo Slovakia 66 százalékára stratégiai befektetőt keresnek - jelentette be Ján Figel közlekedési miniszter Pozsonyban, sajtótájékoztatón pénteken.
A tárcavezető elmondta: az állam csupán 34 százalékot kíván megtartani, a kisebbségi részesedés megfelelő volna a vállalat ellenőrzéséhez. A tervezett privatizáció többek érdeklődését felkeltette "a szomszédos országokban" - tette hozzá Ján Figel, konkrét cégek megnevezése nélkül.
Az új többségi tulajdonostól modernizációt, a szükséges fejlesztések elvégzését várja a pozsonyi vezetés. Az állami cég a válság miatt az utóbbi időben veszteséges volt, de Szlovákia földrajzi adottságai, régiós központi helyzete kiváló lehetőségeket biztosít számára.
A ZSSK Cargo Slovakia iránt érdeklődő befektetőkről a miniszter nem árult el részleteket. Az azonban ismert, hogy a Rail Cargo Austria, az osztrák nemzeti vasúttársaság árufuvarozási cége - amely a magyar MÁV Cargo tulajdonosa is - egyszer már pályázott a szlovák vállalatra. A 2006-os privatizációs pályázaton az osztrák induló az első helyen végzett, az eljárást azonban a Robert Fico vezette baloldali ellenzék - a későbbi kormány - nyomására leállították. Pedig ezzel Szlovákia lett volna az első kelet-európai ország, ahol magánosítják az állami vasúti teherszállító vállalatot.
A pénteken ismertetett tervek szerint a szlovák kormány egy sor további intézkedésre is készül a vasútnál. Egyebek mellett létszámcsökkentés, szárnyvonal-bezárás és jegyáremelés következhet. Három éven belül ötezer munkahely szűnhet meg, és 124 kilométernyi vasútvonalon állhat le végleg a közlekedés.
A három szlovák állami vasúti társaság - a személyszállítással, a teherfuvarozással és a karbantartással foglalkozó cég - jelenleg összesen 32 ezer embernek ad munkát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.