Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
"Magyarország szempontjából a lehető legjobbkor jött létre az új tervezet" - idézi a WWF Magyarország Dallos Györgyöt, a civil szervezet klímaváltozási programmenedzserét az EU dekarbonizációs útitervéről.
Az EU környezetvédelmi miniszterei március 26-án tárgyalnak a környezetvédelmi tanács informális ülésén az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaság 2050-ig történő megvalósítását célzó uniós ütemtervről, amelyet március elején hoztak nyilvánosságra. A tervezetet Stefan Vergote, az Európai Bizottság éghajlat-politikai főigazgatóságának osztályvezetője ismertette a közzétételt követően a hónap elején Budapesten.
Ebben egyebek mellett az is szerepel, hogy Európai Bizottság 20 százalékról 30-ra emelné a 2020-ra elérendő szén-dioxid-kibocsátás csökkentési célkitűzését az unió számára, emellett szigorítana az emisszió-kereskedelmi rendszer feltételein is - tájékoztat a WWF Magyarország közleménye."Hazánk a többi közép-kelet-európai országhoz hasonlóan erősen függ a többnyire egy forrásból érkező energiaimporttól. Ezért a fosszilis tüzelőanyagok használatának és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak csökkentése nemcsak környezetvédelmi, hanem nemzetbiztonsági kérdés is" - hangoztatta a civil szervezet szakértője.
Az útiterv háztartásonként évente 1000 eurós megtakarítást jelentene. Központi eleme az energiafelhasználás csökkentése a középületekben, illetve vállalkozások üzleti célra használt épületeiben. A WWF Föld Órája elnevezésű akciója március 26-án, este fél kilenckor a városok fényeinek 1 órás lekapcsolásával arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy mindenki tehet a klímaváltozás ellen, ha mindennapjai során ügyel az energiatakarékosságra - tartalmazza a közlemény.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.