EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Következetesen betartott fiskális szabályrendszerre van szükség Magyarországon, a gazdasági hitelesség megteremtéséhez - mondta Kopits György, a Költségvetési Tanács korábbi elnöke a Magyar Tudományos Akadémián tartott szerdai előadásában.
Kopits György szerint az új kormányt a pénzügyi piacok kedvező várakozásokkal fogadták, a kabinet első hónapjait azonban "rögtönzések és az átláthatóság komoly hiánya" jellemezte, aminek következtében nőttek az ország kockázati felárai. Úgy vélte ugyanakkor, hogy a Széll Kálmán-tervet pozitívan fogadták a piacok, és ennek köszönhető a felár némi mérséklődése.
A szabályhoz kötött költségvetési politika ellenőrzésére nagyon hasznos egy hazai keletkezésű és tulajdonú, pártsemleges, elszámoltatható felügyelő szerv létrehozása - hangsúlyozta a szakember az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának tudományos ülésén.
"A fiskális alkoholizmusban szenvedő kormányzatok függenek leginkább a piacoktól" - mondta Kopits György. Úgy vélte, a fiskális fegyelem terén a végső sikert a politikai kultúra tartós átalakulása hozhatja csak el. "Ezt tudták elérni Svédországban, Chilében, Brazíliában: megszűntek az ígérgetések, és a vita most arról folyik, mire fordítsák a pénzt, ami már a borítékban van".
Kopits György szerint az 1998-as orosz válság óta, a Nemzetközi Valutaalap adta háttér már nem ad teljes biztonságot egy országnak a pénzügyi válságok ellen. "A hitelességet ma már nem lehet importálni" - hangsúlyozta a közgazdász.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A várhatóan többhetes felépülési időszak alatt az énekes koncertjei elmaradnak.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.