Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) szerdán lehívta a Budapest Airport Zrt.-ben meglévő állami tulajdonú kisebbségi részesedés értékesítésére vonatkozó eladási opciót, az erről szóló értesítés rendelkezése alapján az Airport Hungary Tanácsadó Kft. az értesítés átvételétől számított 30 napon belül fizeti meg a részvénycsomag ellenértékét. A privatizációt a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) elutasítja.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteki közleménye szerint a Budapest Airport állami tulajdonú kisebbségi részvénycsomagjának értékesítése nem a 2005-ös részvény adásvételi megállapodás módosításával, hanem a részvényesek között szintén 2005-ben kötött (és 2007-ben módosított) úgynevezett részvényesi megállapodásban rögzített eladási opciós jog érvényesítésével történik. Az MNV Zrt. ezen megállapodás rendelkezései szerint 2011. június 18-i jogvesztő határidővel élhetett az eladási opció lehívási jogával.
A korábbi privatizáció során befolyt 465 milliárd forintból a 75 százalék -1 szavazatnyi részvénycsomag vételára csak 60 milliárd forintot tett ki. A fennmaradó 405 milliárd forint a repülőtér 75 évre szóló vagyonkezelési jogának és az eladott eszközöknek az ellenértéke volt.
A Munkástanácsok elutasítják a privatizációt
A Munkástanácsok egyetért azon korábban hangoztatott kormányzati állásponttal, hogy Magyarországon az elmúlt évek során befejeződött a privatizáció. A MOSZ arra kéri a kormányt, "hogy oldja fel azt az ellentmondást, ami az egyes nemzeti vagyontárgyak megítélésében, jelesül a Mol privatizációja és a Budapest Airport privatizációja között feszül".
A szakszervezet döntött arról, hogy tárgyalást kezdeményez a kormánnyal az érintett munkavállalók bevonásával a Budapest Airport privatizációjának leállításáról.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.