Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Görögország pénzügyminisztere, Evangelosz Venizelosz újabb megszorításokat jelentett be csütörtökön. A politikus azt reméli, hogy a lépések segíthetnek az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott közös mentőcsomag feltételeinek teljesítésében, a jelenleg 5,5 milliárd euróra rúgó költségvetési rés kipótlásában.
Venizelosz arról tájékoztatott, hogy a tárgyalások még zajlanak az EU és az IMF képviselőivel a megszorítások véglegesítéséről, de már megegyezés született több fontos kérdésben. "A mai tárgyalás célja, hogy véglegesítsük a programot" - mondta a politikus.
A pénzügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány többek között a jövedelemadó alsó sávjának alsó szélét évi 12 ezer euróról 8 ezer euróra csökkenti, továbbá egyszeri, jövedelemfüggően 1 és 5 százalék közötti szolidaritási adót vet ki. Emelnek továbbá a fűtőolajak adóján, és minimumadót vetnek ki az egyéni vállalkozókra, akiket az országban a legnagyobb adóelkerülőknek tekintenek. A miniszter arról számolt be, hogy a parlamenti képviselőkre és a közhivatalnokokra a különadó legmagasabb adókulcsa lesz érvényes. "Nekünk a legnagyobb terhet kell viselnünk. Ez erkölcsi kötelességünk" - fogalmazott a Venizelosz.
Arra a kérdésre, hogy bevonják-e a magánbefektetőket az esetleges újabb mentőcsomagba a pénzügyminiszter kijelentette: nyilvánvaló, hogy a görög államkötvények görög tulajdonosai, így a bankok és a nyugdíjalapok hajlandóak részt venni a folyamatban.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.