szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Christine Lagarde a gazdaság mai problémáinak kezelésére az enyhe pénzügypolitika, mindenekelőtt az alacsony kamat politikájának folytatását javasolta hét végi felszólalásában a központibank-vezetők éves konferenciáján, az amerikai Jackson Hole üdülőhelyen.

Tanácsát elemzők szerint az Európai Központi Bank (EKB) elnökének, Jean-Claude Trichet-nek szánta, Trichet azonban nem tűnt elérteni a célzást. Felszólalásában Európa egyik legfontosabb eredményének nevezte az inflációs várakozások "lehorgonyzását", aminek érdekében az EKB idén már kétszer emelte alapkamatát, összesen fél százalékponttal 1,50 százalékra.

Egyebekben Lagarde-hoz hasonlóan Trichet is úgy vélte, hogy az Egyesült Államokban éppúgy, mint Európában és a többi fejlett térségben ma a legnagyobb gond a sok adósság és a renyhe gazdasági növekedés együttese. Hozzátette: Európában növeli a nehézséget a kormányzás problémája.  "A földrész intézményeinek átszabása összetett folyamat, itt a történelmet látjuk alakulása közben" - mondta az EKB elnöke.

Sürgette az euróövezeti országokat a szerinte túlzott munkaügyi és szolgáltatási szabályozás reformjára, általában a válságellenes intézkedések végrehajtására, köztük az európai pénzügyi stabilitási eszköz (EFSF) kölcsönkerete már elhatározott növelésének jóváhagyására. Úgy vélte, az európai bankoknak meg kell erősíteniük tőkemegfelelési mutatójukat, de kijelentette: likviditási válság nem lehetséges az EKB rendkívüli refinanszírozási műveletei miatt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!