Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Kiszállt a német Hochtief csoport nemzetközi reptereket – köztük a budapesti Liszt Ferenc repülőteret – üzemeltető cégekből álló holdingja értékesítését célzó pályázatból egy német jelentkező, így már csak ketten maradtak, egy kínai és egy francia vevőjelölt.
Pénteken a Fraport és a Deutsche Bank konzorciuma jelentette be, hogy kiszáll a versenyből. Továbbra is pályázik a kínai Hainan Airlines és a Vinci francia építőipari társaság.
A Hochtief a budapesti mellett az athéni, a düsseldorfi, a hamburgi, a sydney-i és a tiranai nemzetközi repülőtér üzememeltetésében érdekelt. A Reuters hírügynökség egy kedden megjelent összeállítása szerint a német társaság a Budapest Airport Zrt.-ben rendelkezik a legnagyobb, 49,6 százalékos tulajdoni hányaddal.
Elemzők szerint a pályázói kör szűkülése miatt csökkenhet az elérhető eladási ár. A héten korábban, amikor még három jelentkező volt, arról jelentek meg hírek, hogy a Hochtief-csomag 1,3 milliárd euróért cserélhet gazdát. Az érdekeltségek könyv szerinti értékét 1,6 milliárd euróra becsülik.
Augusztus közepén Frank Stieler, a Hochtief vezérigazgatója azt közölte, hogy az év végéig kívánják lezárni az ügyletet.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Bár a károk súlyosak és kiterjedtek, személyi sérülésről egyelőre nem érkezett hír.