szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nehezen található olyan külső tényező, amely kedvező lenne a forint számára, és a jelenlegi kockázati környezetben nem kizárt, hogy az MNB több százalékpontos kamatemelésre szánja el magát – vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A Commerzbank befektetőknek Londonban kiadott napi devizapiaci körképe szerint az előző kereskedési nap – tekintettel a dollárral szembeni 3,3 százalékos, illetve az euróval szembeni 2,2 százalékos gyengülésre – a forint "15 legfeketébb napjának egyike" volt 2007 eleje óta.

Jóllehet az euró forintárfolyama a pénzügyi válság idején, 2009 elején elért csúcsokig még nem jutott el, ám a Görögországgal kapcsolatos aggodalmak miatt erősödik a felfelé ható lendület. A következő, 292,07 forintos ellenállási pont már látótávolságon belül van, utána pedig "bőséges a mozgástér" egészen 300-ig – vélekedtek keddi elemzésükben a Commerzbank devizapiaci stratégái.

A ház szerint a forint számára kedvező tényezők keresése egyre inkább hasonlít "a közmondásos tűhöz a szénakazalban". A devizahiteles háztartásokra nehezedő nyomás enyhítését célzó intézkedések is csak átmeneti megoldást kínálnak, azt is csak "néhány" háztartás számára, a magas devizaadósság jelentette rendszerszintű kockázat változatlanul fennáll – fejtegették keddi értékelésükben a Commerzbank szakértői.

Üzleti negyed Londonban
Stiller Ákos

A cég szerint minél tovább gyengül a forint az euróval és a svájci frankkal szemben, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a magyar jegybank – ahogy arra már korábban is volt példa – egyszerre akár 3,00 százalékpontos kamatemelést is végrehajthat a forintgyengülés fékezése végett. Az MNB-kamatemelés lehetőségét más nagy londoni házak is felvetették már legutóbbi elemzéseikben.

A Capital Economics – az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-befektetési elemző és tanácsadó csoport – éppen előző nap összeállított előrejelzése szerint most már sokkal valószínűbb, hogy ha az MNB a következő három hónapban módosítja alapkamatát, az kamatemelés lesz, és nem kamatcsökkentés, tekintettel arra, hogy a forint 14 havi mélyponton jár az euróval szemben.

A ház szerint feles esélye lehet akár annak is, hogy az MNB monetáris tanácsa már keddi ülésén végrehajt egy fél százalékpontos "védekező jellegű" kamatemelést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!