Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Jogerős környezetvédelmi engedélyt kapott a Nagymányokra tervezett mészkőbánya, várhatóan 2012-ben kezdődik el a termelés – közölte Nagymányok polgármestere kedden.
Karl Béla elmondta: négyéves engedélyezési eljárás zárult le az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség határozatával, így az egyik akadály elhárult a bánya megnyitása elől.
A zöld hatóság első engedélye ellen egy harkányi civil szervezet, a Zöld Forrás Egyesület fellebbezett. Az országos főfelügyelőség nemrég közzétett, másodfokú határozatában előírta a védett növények áttelepítését, valamint 30 méteres védőtávolságot a leendő bánya és az erdők között.
Karl Béla beszámolt arról, hogy a tervek szerint 2012-ben elkezdődhet a mészkő kitermelése a 25 hektáros, önkormányzati tulajdonú területen, amelyre a Dafotó-kő Kft. kapott kutatási engedélyt. Mint mondta: az eddigi vizsgálatok szerint 30 millió tonna kővagyont rejt a terület, és évi másfél millió tonna kitermelése várható.
A nagymányoki mészkő az építőipari alkalmazás mellett a gyógyszeripartól a szobrászatig számos területen felhasználható – mondta a város polgármestere.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.