Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Legkorábban áprilisban kezdheti meg hálózatépítését az állami mobilszolgáltató, miután az egyik piacon lévő mobilszolgáltató fellebbezett az NMHH döntése ellen.
A már piacon lévő egyik mobilszolgáltató biztosan fellebbezett a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) döntése ellen, amelynek értelmében a Magyar Posta, az MVM és az MFB Invest konzorciuma veheti meg a 900 megahertzes frekvenciasáv 5 megahertzes egybefüggő blokkját - tudta meg a Világgazdaság. A gazdasági napilap hétfői számában azt írja, hogy a fellebbezés miatt az állami mobilszolgáltató legkorábban áprilisban kezdheti meg a hálózatépítést.
A Világgazdaság felidézi, hogy a pályázatot tavaly augusztusban írta ki az NMHH, az aukcióra hárman jelentkeztek: az állami cégek konzorciuma mellett a vietnami Vittel és a Digi anyavállalata, a román RCS and RDS.
A fellebbezés azt jelenti, hogy az NMHH elindítja a másodfokú eljárást, és ennek legkésőbb 45 nap múlva lesz eredménye. Ha a hivatal megerősíti a korábbi döntését, akkor az eljárás győztesének 15 napon belül meg kell fizetnie a megajánlott díjakat és 30 napon belül meg kell szereznie a frekvenciaengedélyeket is. Az új piacralépőnek Budapestet legkésőbb az év végéig saját hálózatról kell kiszolgálnia.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.