Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ma kezdődik a vasúti pálya felújítása Szajol és Püspökladány között, a közlekedés a munka ideje alatt zavartalan lesz.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint a pályatesten a világ egyik legnagyobb, 1000 tonna súlyú, 270 méter hosszú PM 1000 URM típusú berendezése dolgozik majd, amely óránként 120, naponta 1400 méter alépítményt tud teljesen felújítani.
A felújításban érintett szakasz része a Szajol – Debrecen – Nyíregyháza – Záhony vonalnak, amely a páneurópai közlekedési hálózathoz kapcsolódik. A felújítás célja a vasúti szolgáltatás színvonalának emelése, a menetidő csökkentése, valamint a biztonságos, környezetbarát közlekedési lehetőség megteremtésével a térség fejlődésének elősegítése. Az új pályán elvileg óránként 160 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek a szerelvények.
A pályaépítést várhatóan 2015 októberében, a biztosítóberendezés telepítését 2016 szeptemberében fejezik be.
A projekt az Európai Unió támogatásával, a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként, az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg, a támogatás teljes összege bruttó 161 milliárd forint.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.