Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Majdnem félmilliárd koronás adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet a Cseh Vasutak állami részvénytársaság. A most nyilvánosságra hozott évzáró jelentésből kiderül, hogy a tavalyi adózott nyereség 491,2 millió korona volt. Ez jelentős eredmény, figyelembe véve azt, hogy 2010-ben a társaság 980,7 millió koronás veszteséget könyvelt el.
A nyereség legnagyobb részét - 256 millió koronát - az ingatlanok és más vagyon eladása tette ki. A vasúti vagyon eladásán kívül a többi vasúti részleg nyeresége 233 milliót ért el.
A vasút üzemi bevételei tavaly 37,65 milliárd koronára emelkedtek, ami 1,9 milliárd koronával több, mint 2010-ben.
Míg a személyszállítás tavaly 583 millió koronás veszteséggel zárt, addig a teherszállítás vesztesége 72 millió koronára rúgott. 2010-ben ezeken a területeken a veszteségek 8, illetve 427 millió koronát mutattak ki.
A személy- és a teherforgalom bevételei mindezek ellenére tavaly növekedtek. A személyszállításban 322 millióval 19,2 milliárd koronára, a teherforgalomban pedig 280 millió koronával 14,38 milliárdra.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.