Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az Index információi szerint pénteken reggel találkozott egymással Orbán Viktor, Matolcsy György és Simor András.
Orbán Viktor kezdeményezésére találkozott egymással a miniszterelnök, Simor András jegybankelnök, Matolcsy György gazdasági miniszter - értesült az Index.hu. A lapnak a tárgyalás tényét az MNB-nél megerősítették, ám arról csak annyit árultak el, hogy a megbeszélésen áttekintették az európai gazdasági folyamatokat és azok lehetséges hatásait a magyar gazdaságra. Az Index a nemzetgazdasági tárcát és a Miniszterelnöki Hivatalt is megkérdezte a találkozóról, de választ ezektől még nem kapott.
Utoljára januárban volt hasonló találkozó, emlékeztet a lap, akkor Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár is részt vett az egyeztetésen. Az akkori megbeszélésről utóbb Orbán úgy nyilatkozott, kérte a jegybankot a növekedést ösztönző és a forint iránti bizalom visszaállítását szolgáló lépésekre. A találkozó előtti napokban ugyanis történelmi mélypontra süllyedt a forint, 324 forint körül járt az euró ára.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?