szerző:
Nagy Gergő

A rendszerváltás éveiben a gyors meggazdagodás ígéretével csábítottak a különféle osztrák életbiztosítások. A több tízezer magyart megmozgató, és eközben az országot jelentős mennyiségű keményvalutától is megszabadító időszak során a legtöbb résztvevő elbukta a befektetését. Az újkapitalizmus nagy lehetőségeit bemutató Kihagyott ziccerek című sorozatunk újabb története.

"Abban az időszakban a pilótajátékokról még hallani sem lehetett, faterom pedig ismert szinte mindenkit az egész megyében, így kézenfekvő volt a biztosítózás elkezdése" – eleveníti fel a ma a 40-es éveinek közepén járó Péter, hogy miért is csapott fel biztosítási ügynöknek 1989 tájékán. Az osztrák biztosítózásba magyarok tízezrei ugrottak bele, a rendkívül szövevényes ügy pedig évekig a felszínen maradt, így a magyar közbeszéd fontos részét képezte. Sokak, csakúgy mint Péter, élni szerettek volna a kialakuló kapitalizmus adta reményekkel és lehetőségekkel, ám legtöbbjük a meggazdagodás helyett inkább ráfizetett.

A rendszerváltás káosza

Kihagyott ziccereink
A keletnémet márka, a Biogilisztázás és az az Amway-sztori.


A rendszerváltás előtt 1986-ig, a Hungária Biztosító létrejöttéig egyedül az Állami Biztosító működhetett, a nyolcvanas évek közepétől a politikai lanyhulással ugyanakkor a gazdasági keretek is szélesedtek. Így Magyarországon, akárcsak a keleti blokk legtöbb országában is megjelentek a piaci lehetőséget azonnal meglátó osztrák biztosítók – a Wiener Stadtische, a Grazer Wechselseitige (Grawe) és a Merkur –, hogy közvetítőkön keresztül élet- és balesetbiztosításokat kínáljanak a magyaroknak. A hosszú lejáratú biztosításokat osztrák schillingben, az osztrák törvényeknek megfelelően Ausztriában kötötték meg.

A viszonylag magas és stabil hozamok ígérete mellett elsősorban az számított, hogy a 12-14 ezer schillingre rúgó biztosítás megkötése után az ügyfelek azonnal a biztosító ügynökeivé is válhattak, és elkezdhették beszervezni ismerőseiket, barátaikat is, szintén ügynököknek. Minden egyes új biztosítás után 18-19 százalék jutalék járt, és a klasszikus hálózati eládási forma – multilevel marketing (MLM)-rendszer – értelmében egy idő után elvben már a hálózati lánc adta jutalékból is szép nyereséget húzhattak volna. A közvetítők azt azonban elfelejtették hozzátenni, hogy a piramisszerűen felépülő rendszerben csak nagyon kevesen gazdagodhatnak meg.

Biztosításmonopólium pártállami módra
©

Nemcsak ez volt azonban a probléma. Az akkori hatályos jogszabályok szerint magyar állampolgároknak külföldi takarékbetétje – a biztosítás is annak számított – csak külön devizahatósági engedéllyel lehetett és az ügynöki tevékenység is, amely ezt reklámozta, törvénytelen volt, hiszen bűncselekmény elkövetésére buzdított. Aki ilyen engedély hiányában kötött biztosítást, az törvénytelenséget követett el. Miután a magyar államnak égető szüksége volt a hitelei egy része és a nyugati import fizetése miatt keményvalutára, az sem volt mellékes, hogy a biztosítási lázzal 1991-re már 180-190 millió schilling távozhatott az országból.

A kalózbiztósítóknak is nevezett osztrák vállalatok egy reklámcégnek álcázott közvetítőcég – a grazi WVP magyar leánycége, a IVP Save-Invest, a működési engedély visszavonása utána később Safe Invest néven futó vállalkozás – segítségével ugyanakkor megspórolták a magyarországi cégalapítást, és így mindenféle felelősség nélkül tudták az országból kiszivattyúzni a devizát. Az Állami Biztosításfelügyelet (a PSZÁF elődje) megpróbált fellépni az osztrák biztosítók tevékenysége ellen, de a magyar joghézagokat felhasználó pénzügyi cégek, az osztrák kormány tudtával, tovább folytatták tevékenységüket. 1993-ban becslések szerint már 40-50 ezer honfitársunk "biztosítózott" (az Élet és Irodalom 2001-ben százezres számról írt), nagy pénzeket azonban csak pár tucatnyian tudtak leakasztani. Az osztrák biztosítók magyarországi féllegális tevékenykedését az is elősegítette, hogy akadozott az itthoni biztosítási jogalkotás, a parlament több mint egy évig (1992-1993) nem tudta elfogadtni az új biztosítási törvényt. (Az osztrák kalózbiztosítók még parlamenti téma is voltak, 1992-ben Kupa Mihály akkori pénzügyminiszter boncolgatta a kérdést az Országgyűlésben).

Luxuskörülményekből a magyar valóságba

Péter úgy keveredett bele az egész történetbe, hogy édesapját megkereste egyik ismerőse, aki a megyei tanácsnál volt oktatási osztályvezető (ezért megbízható embernek számított), és rafináltan megtervezett grafikonok, táblázatok segítségével meggyőzte őt arról, hogy az akkor még kezdő főiskolás fiatalemberre kössön egy körülbelül 14 ezer osztrák schillinges életbiztosítást. Az összeg 1989-ben hatalmas pénznek számított itthon, hivatalos árfolyamon körülbelül 60 ezer forintnak felelt meg. (Az életbiztosítás nagy összege, amit évente újra kellett fizetni, a havi 8100 forint körüli magyar átlagfizetés tekintetében válik értelmezhetővé igazán.) Az életbiztosítás, melyet Péter a Wiener Stadtische biztosítónál kötött meg végül, arra az MLM-rendszerű, akkor itthon még teljesen szokatlan alapelvre épült, hogy amennyiben kötsz egy biztosítást és utána részt veszel egy képzésen, akkor már ügynökként tudsz "magad alá" beszervezni új tagokat, akik ha hasonlóan járnak el, akkor az ő üzletkötéseik után te is jutalékot kapsz majd. Az egész rendszer a minél kiterjedtebb kapcsolati hálóra épülő hálózatot preferálta, így lehetett volna komoly pénzeket szakítani.

Élni akart a lehetőséggel, de nem jött össze?
Tenyésztett struccot (éticsigát vagy csincsillát stb.)? Dolgozott Amway- (Avon-, Zepter stb.)-ügynökként? Szerzett lakást kárpótlási jegyért? Vagy valami másba kezdett? Írja meg, hogy a korszak mely nagy (vagy annak tűnő) üzletébe vágott bele és milyen tapasztalatai voltak! Jól járt vagy Ön is inkább "Az ebből sem én gazdagodtam meg"- tábor létszámát szaporította? Jelentkezését a [email protected] email címre várjuk.

"Apám az egész megyében ismert mindenkit, közismert személyiség volt és nem okozott problémát a pénzösszeg előteremtése sem. Emellett nagyon jó üzleti érzéke volt. Amihez nyúlt, abból pénzt csinált. Én igazából stróman voltam, mivel számomra előnyösebb feltételekkel lehetett megkötni az életbiztosítást; apám szívbeteg volt és dohányzott is. Egy kis munkával lehetett volna jó pénzt keresni" – fejtette ki Péter az indokokat. Elmondása szerint ők arról értesültek, hogy a Wiener Stadtische magyarországi engedélyeztetése már folyamatban van (a Grawe biztosítót is csak 1997-ben jegyezték be, a többiek jelentős része hivatalosan kivonult - a szerk.), és így ők lehetnek az itthon is megalakuló biztosító törzsgárdája, és ugyebár a "kezdetekkor tűzközelben lenni mindig a legjobb". Péter kivitte magával a meghatározott összeget Ausztriába, ott megkötötte a biztosítást és utána egy kétnapos "kiránduláson", egy fényűző semmeringi hotelben kaptak továbbképzést arról, hogyan is lehet ügynöki láncot építeni. "Vagy 300 másik emberrel hallgattuk együtt a német nyelvű, magyar tolmácsolásban zajló előadást. Mindenki nagy reményekkel érkezett, szinte feltüzeltek ott minket" – mondta Péter. A hétvégi tréning után vasárnap este pedig már mint a Wiener Stadtische biztosító felkent ügynökei tértek haza Magyarországra.

Egy napra rá, hétfőn reggel arról értesültem a rádióból, hogy a kormány évi 50 dollárban befagyasztotta a valutakeretet a korábbi 300 dollár helyett. Ez jelentősen lehűtötte a várakozásaimat, ugyanakkor az osztrák továbbképzés annyira nagy hatást gyakorolt rám, hogy úgy döntöttem, belevágok. (A valutakorlátozás azt jelentette, hogy hivatalosan nem lehetett 50 amerikai dollárnál több valutát váltani itthon egy évben, mivel a politikai helyzet változásával komoly mértékben kezdte a keményvaluta elhagyni az országot, így Magyarország nemzetközi fizetőképességének megtartása érdekében a kormány kénytelen volt ehhez az eszközhöz nyúlni.)

Válasz nélkül
Az ügynöki lánc magasabban álló tagjainak a véleményére is kíváncsiak voltunk, ezért a hvg.hu megkereste az egyik biztosítótársaság, a Merkur egyik hazai "vezető tanácsadóját" is. Az egykori biztosítási ügynök, aki annak idején a lakásában győzködte hihetetlen szuggesztivitással a beszervezésre várókat, ma egy sikeres menedzserképző vállalkozás ügyvezetője. Egyik munkatársa múlt pénteken visszahívást ígért számunkra, ám hétfő délutánig semmilyen választ nem kaptunk.

Péter feladott egy hirdetést a megyei napilapban, hogy könnyen végezhető szellemi munkára keres embereket. "Zsákszámra érkeztek a levelek" – emlékezett Péter. A gond ugyanakkor az volt, hogy egyrészt a potenciális ügyfél-ügynökök gyanakvóak voltak, másrészt pedig akik belevágtak volna, azoknak nem volt elég pénzük rá. Péter édesapja ismeretségi körét is körbejárta, de hamar elfogytak a jóbarátok. És egy idő utána kínos is lett ezzel zargatni őket. A végén már voltak olyanok, akik nem is nyitottak neki ajtót.

"A biztosítózás számomra szép lassan a megszűnés irányába indult el, én főiskolára jártam, jött a vizsgaidőszak, s végül egy embert sem tudtam beszervezni" – emelte ki Péter. A család még egyszer befizette az éves díjat, mert úgy gondolták, érdemes folytatni a konstrukciót, mivel 15 év után valóban nagy haszonnal kecsegtetett. "Nem sokkal ezután azonban apám meghalt, és így a következő évben már nem volt pénzünk újabb részletet befizetni, és az egész befulladt" – mondta Péter. Arra a kérdésre, hogy az ő feljebbvalója nem érdeklődött-e utána, hogy miért nem kötött egy biztosítást sem, Péter azt válaszolta, hogy mivel minden ügynök "szigetként és önállóan" működött, így tulajdonképpen számonkérés se nagyon volt.

Életbiztosítós hálózatot hitelből

40-50 ezer magyar állampolgár volt benne az osztrák kalózbiztosítózásban - képünk illusztráció
©

"Egy telekommunikációs cégnél dolgoztam, és egyik kollégám vett rá, hogy szálljak be a biztosítózásba" – meséli a ma negyvenes évei derekán járó Fruzsina, aki 1992-ben lépett be az üzletbe. A 12 ezer schillinges Merkur-biztosításhoz még forinthitelt is felvett, ami akkor térült volna meg, ha ő is 12 hasonló összegű biztosítást meg tudott volna kötni. Ő is, csakúgy mint a több tízezer magyar, abban látta a jó pénzkereseti lehetőséget, hogy az ismeretségi körére alapozva felépíti hálózatát és később már a jutalékok is fialnak a számára. Egyre tágult a kör, akiket próbált meggyőzni, a végén már rendes vidéki körutak is voltak, de az első évi befizetés megtérüléséhez szükséges létszámnak csak a fele jött össze. A biztosító ráadásul csak több év hűség után fizette volna vissza a teljes tőkeösszeget, az éves befizetéseknek megfelelő pénz összespórolására pedig esély sem volt. Főállású ügynökként a nap 12-14 órájában hajtott, de végül kénytelen volt egy fél év után munkát keresni, amikor a forinthitel részleteit már a család sem tudta finanszírozni. Az ügynökök többségének nem volt pénze arra, hogy fejest ugorjon az üzletbe. Többen egymásnak voltak kezesei, amiből aztán néhány esetben később komoly bonyodalmak származtak.

Archív cikkek
Cikkünk megírásához a HVG, Magyar Hírlap, Népszabadság, Beszélő, Napi Gazdaság, Világgazdaság, Magyar Nemzet és az Élet és Irodalom az ügyhöz kapcsolódó archív anyagait is felhasználtuk.

Deviza-bűncselekmény? Ugyan már!

"Bennem igazából fel sem merült, hogy illegális lenne a biztosítózás a valutakeret korlátozása után" – válaszolta Péter az ügylet törvényességét vitató kérdésre. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy a vámhatóság a biztósítóval kapcsolatosan később tanúként hallgatta meg, de mivel ő egyetlen biztosítást sem kötött, így az ügy további menetében már nem vett részt. A "mostani eszével" azonban már tudja, hogy nem szabadott volna részt vennie egy ilyen üzletben, de akkor még gyerekcipőben jártak ezek a módszerek, senki nem tudott róluk semmit. "Amikor később kiderültek a biztosítók körüli stiklik, nagyon örültem, hogy végül kimaradtam. Igaz, hogy így is komoly pénzeket buktunk, de csak a sajátunkat, a büntetőügyhöz nem lett semmi közöm" – tette hozzá Péter. Az ugyanakkor egyáltalán nem zavarja a ma a média területén dolgozó férfit, hogy az ügynöki lánc magasabb fokán állók komolyabb pénzösszegeket tudtak kinyerni a rendszerből, mivel "a deviza-bűncselekmények nem bántották a jogérzékemet, azokat bocsánatos bűnnek tartottam".

A Beszélő egyik 1991-es számában megszólalt az egyik magyarországi ügynökhálózat feje, akinek akkoriban több mint 2000 ember volt a vonalán. Ő tisztában volt azzal, hogy a tevékenységük "kalózkodás", de a cég hivatalos közvetítőkön keresztül is foglalkozott kereskedelemmel, üzleti tanácsadással, így legális működése is volt. Az illető szerint érdemes lett volna törvényesíteni a biztosítózást, de ez még nem ment akkoriban, aminek a következményeivel, kockázataival mindenkinek számolnia kellett. Az ügynökhálózat névtelenségbe burkolózó feje legalább félmillió kötvény eladására látott lehetőséget 21 éve.

Az osztrák biztosítók magyarországi praktikáit az 1990-es évek elejének sajtótermékei a fehérgalléros bűnözés kategóriába vélték beilleszthetőnek. Büntetőeljárás azonban alig pár tucat illegális ügynök ellen indult, a hálózatok felderítése elmaradt, a nyomozóhatóság pedig nem is igazán tudta értelmezni, hogy milyen bűncselekmény is történt.

Az osztrák biztosítózás vége

Grawe-székház
©

A Wiener Stadtische és a Merkur már 1993-ban felhagyott magyarországi tevékenységével, és megszüntette kapcsolatát a WVP grazi biztosítási brókercéggel is, mely a magyarországi terítésben leánycégén keresztül segédkezett. A kalózkodó biztosítók egy része az 1990-es évek második felében visszafizette a magyar ügyfeleknek a beszedett díjakat, de csak akkor, ha azok kérték tőlük (emellett osztrák bíróságokon többen sikerrel perelték vissza pénzüket – ha a biztosító nem adta –, mivel azzal érveltek, hogy szerződéskötéskor megtévesztették őket). A Grawe tovább működött Magyarországon, helyzetét végül – harmadszori nekifutásra – az 1997-es engedélyezéssel konszolidálták. A gazdasági helyzet normalizálódásával eközben egyre több ügyfél érezte úgy, hogy érdemesebb itthon biztosítást kötnie (akár már valutában), a valutakeret-korlátot pedig 1996-ban végleg felszámolták. Így a féllegális kalózbiztosítók egy része betagozódott a magyar biztosítási piacra, a bővülő piacon pedig itthon is megtalálhatták számításaikat a magyar ügyfelek.

Az osztrák biztosítózós időszak nem múlt el nyomtalanul a résztvevők életéből. Péter a 90-es években, munkanélküli tanárként beállt egy magyar tulajdonú biztosítóhoz, ahol szintén ügynökként tevékenykedett. Bár itteni munkássága rövid életűnek bizonyult – biztosítást itt sem adott el –, a személyiségközpontú tréningek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy később el tudjon helyezkedni más, testhezállóbb munkakörben. “Mindenki a biztosítózásból akart meggazdagodni, de a megbeszélésekre Trabanttal érkeztek az emberek. Hihetetlen naivitás volt így utólag visszaemlékezve, amit ma is szégyell az ember” – mondta Fruzsina, aki aztán egy multinál helyezkedett el, egy-két év alatt rendbejött anyagilag, a kölcsönt is visszafizette. A 90-es évek elején formálódó magyar kapitalizmus tanulópénzét ugyanakkor mindketten megfizették.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Összeomlott egy osztályterem Kenyában, hét gyermek meghalt

Összeomlott egy osztályterem Kenyában, hét gyermek meghalt

Náci karlendítéssel pózolva fotózták le az erdélyi magyar politikust

Náci karlendítéssel pózolva fotózták le az erdélyi magyar politikust

335 forint egy euró

335 forint egy euró

Művéres akciót szerveztek a pesti butikokhoz, ahol ön is vásárol

Művéres akciót szerveztek a pesti butikokhoz, ahol ön is vásárol

Szlovákiát is megbüntette az Európai Labdarúgó-szövetség

Szlovákiát is megbüntette az Európai Labdarúgó-szövetség

Gyurcsány megfejtette Orbán Viktor római látogatásának titkát

Gyurcsány megfejtette Orbán Viktor római látogatásának titkát