Rájöttek Londonban, mi repíti a forintot

A londoni elemzők véleménye szerint a nagy külföldi jegybankok mennyiségi enyhítési programjaiból eredő likviditásözön is segíti a forint jelenlegi erősödését.

  • MTI MTI
Rájöttek Londonban, mi repíti a forintot

"Zúdul a mennyiségi enyhítések hajtotta pénzözön a felzárkózó piacokra" - mondta Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó gazdaságokra szakosodott közgazdásza a befektetők számára kedden összeállított helyzetértékelésében.

Ash szerint a befektetők "a hozamelőnyt hajszolják", és ennek jegyében "válogatás nélkül vásárolnak mindent, ami felzárkózó piaci címkét visel, tekintet nélkül a kockázatra és az adósminőségi előtörténetre". Az elemző szerint jelenleg Magyarország is ennek a hatásait érzi.

A Standard Bank londoni szakértője hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ilyesmi többször előfordult az elmúlt néhány évben is, és a folyamatnak minden esetben korrekció volt a vége. Ash közölte, véleménye szerint várhatóan ez most is így lesz.

Más nagy londoni házak elemzői szerint is része van a magyar közfinanszírozás kedvező külső likviditási helyzetében a vezető ipari gazdaságok jegybankjai által gazdaságélénkítő célból végrehajtott legutóbbi mennyiségi enyhítéseknek.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó piacokkal foglalkozó szakértői szerint a magyar költségvetés finanszírozása jelenleg három tényezőre épül: az egyik a magyar kormány együttműködése az EU-val és az IMF-fel, amely erősíti a befektetői bizalmat, a másik a bőséges globális likviditás, amelyet a világ három meghatározó jegybankja, az amerikai Federal Reserve, a Bank of England és az euróövezeti központi bank (EKB) különböző formájú kvantitatív enyhítési programjai teremtettek, a harmadik pedig a magyar háztartások egyre nagyobb állampapír-vásárlási hajlandósága.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői arra számítanak, hogy ez a három tényező a következő évben is hozzájárul a lejáró magyar szuverén kötelezettségek megújíthatóságához.

A ház szakértői szerint Magyarországnak ugyan jól jönne egy elővigyázatossági jellegű IMF/EU-megállapodás, és a hónap elején bejelentett egyenlegjavító intézkedéscsomag több akadályt is elhárított az egyezmény létrejötte elől, ám a jelenlegi likviditási környezetben IMF/EU-program nélkül is "valószínűleg megoldható" a magyar gazdaság finanszírozása a következő évre.

A felzárkózó gazdaságok piaci kockázati megítélésének folytatódó javulását jelezte az is, hogy kedden csaknem kétévi mélypontra csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása a londoni piacon.

Az S&P Capital IQ globális piaci adatszolgáltató és elemzőcsoporthoz tartozó CMA londoni piacfigyelő cég szakelemzőinek kimutatása szerint a szuverén magyar törlesztésleállási kockázat elleni piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama 247 bázispont környékén mozgott a keddi késői londoni jegyzésben az irányadó ötéves államkötvény-lejáratra.

A keddre kialakult magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves magyar államkötvényre jelenleg 250 ezer eurónál alacsonyabb éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusokat a londoni piacon.

Ez számottevően jobb például Olaszország, Spanyolország és Portugália törlesztéskockázati megítélésénél. A CMA kimutatása szerint az olasz szuverén CDS-középárfolyam 274, a spanyol 329, a portugál 444 bázispont környékén járt a kedd délutáni londoni jegyzésben.

Az idei év első kereskedési hetében még 750 bázispont feletti magyar CDS-árfolyamrekordokat mértek Londonban, így az év eleji szintnél most több mint félmillió euróval olcsóbb az irányadó ötéves futamidejű magyar szuverén devizakötvény tízmillió eurónként számított törlesztésbiztosítási középárfolyama a londoni piacon.

A CDS-tranzakciók árazása az egyik legfontosabb piaci kockázati mérőszám, és azt jelzi, hogy a piaci szereplők mennyire ítélik rizikósnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott határidős törlesztésbiztosítási kontraktusok vonatkoznak.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.