Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Több mint egy százalékkal gyengült pénteken a forint az euróval szemben a viszonylag kedvezőtlen nemzetközi trend, az alacsony forgalom, és az év végi portfólióigazítás hatására.
Az eurót 288,23 forinton jegyezték péntek délután fél ötkor, több mint egy százalékkal drágábban a kora reggeli 285,60 forintos szintnél.
Az euró/forint kurzus emelkedését több tényező is befolyásolta pénteken - mondta egy budapesti banki kereskedő. Az euró dollárárfolyamának némi esése is gyengített a forinton, ahogy az amerikai költségvetési szakadék miatti aggodalmak is. Az euró-forint jegyzésben az alacsony, 40-60 millió eurós forgalom is elég volt, hogy kilengjen az árfolyam - tette hozzá.
A kereskedő szerint az árfolyamot az is befolyásolja, hogy az idén már nincs nagyon tőkebeáramlás az országba, inkább az jellemző, hogy az év vége felé pozíciókat zárnak a kereskedők és forintot adnak el. A dollár forintárfolyama is emelkedett, 218,71 forinton jegyezték délután a dollárt a reggeli 216,40 forintos szint után. A svájci frankot 238,99 forinton jegyezték a reggeli 236,65 forint után.
A kereskedő szerint a piacokat alig befolyásolta a Fitch Ratings csütörtöki bejelentése, amelyben az adóskockázati besorolás fenntartása mellett negatívról stabilra javította Magyarország besorolási kilátásait. A japán jent 2,6011 forinton jegyezték péntek délután a kora reggeli 2,575-ös szint után.
A régiós devizák közül a cseh korona erősödött, a lengyel zloty pedig gyengült az euróhoz képest. Az eurót 4,0772 zlotyn jegyezték késő délután a kora reggeli 4,06 alatti árfolyam után. Az euró 25,164 korona volt péntek délután, alacsonyabb a reggeli 25,196-os jegyzésnél.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.