Almát a dinnyével: a magyar és a görög válság összevetése

Ami a deficitet illeti, az állítólagosan 7 százalékos hiányból 2010-ben legalább 1,5-2 százalékot már az Orbán-kormány hozott össze az évközi adócsökkentéssel, a kiadások elengedésével és a forint árfolyamának gyengülésével, amit aztán rapid beavatkozásokkal, különadókkal korrigált. De még a 7 százalék is szerényebb a görög deficitnél, amely 2010 végén meghaladta a 10 százalékot. Az államadósság-mutatókat tekintve a 80 százalékos magyar adat messze nem olyan drámai, mint a görög, amely a 150 százalék közelébe tartott. A munkaerő-piaci aktivitást és a munkanélküliséget illetően nagyjából azonos volt a helyzet Magyarország és Görögország között. Ennél lényegesebb, hogy a magyar államadósság kockázati felára 2010 tavaszán 200 bázispont körül volt, a görög ennek a három-négyszerese. Görögország két számjegyű fizetésimérleg-hiányt produkált, Magyarország szaldója ezzel szemben többletbe fordult.

Ráadásul 2010 nyarán a magyar kormánynak érvényes megállapodása volt az IMF-fel és az EU-val, ennek ellenére 2009 nyarától a Bajnai-kormány már nem a nemzetközi hitelkeretből, hanem a pénzpiacról finanszírozta az államháztartást, látványosan csökkenő hozamok és kamatfelárak mellett; a 20 milliárd eurós hitelkeretnek csaknem a negyedét meghagyta utódjának. Ám hiába, mert az Orbán-kormány 2010 nyarán, nagyjából a GDP 0,5 százalékának megfelelő korrekciós igényen és a bankadón összekülönbözve, kipaterolta az országból a hitelezőit. Ezt napjainkig tartó ámok- és vesszőfutás követte: konok szembenállás a nemzetközi szervezetekkel, illetve utóbbiak revánsa. A szabadságharc százmilliárd forintokban mérhető károkat okozott: az állam, a háztartások és a vállalkozások kamatterhei az egekbe szöktek, a banki hitelezés befagyással fenyeget, a beruházások visszaesnek, a munkanélküliség magas szinten állandósult. A kormány újabb és újabb megszorításokra kényszerült. Átmeneti nyugalmat csupán a Széll Kálmán-terv tavaly márciusi meghirdetése hozott; most a minap közzétett, az idei évre 150 milliárdos, jövőre nagyjából 600 milliárdos kiigazítással kecsegtető Széll Kálmán 2.0 tölt be hasonló funkciót.

Az Országgyűlés tavaly decemberben megszavazta a jegybanktörvényt, amelyet most hosszú tárgyalások után, utólag kell összhangba hozni az uniós joggal. Ha hallgat Brüsszel halasztó kérésére, elkerülhető lett volna a januári drámai forintgyengülés, a megtakarítások külföldre menekítése, a költségvetés rapid korrekciója, és a magyar államnak aligha kellett volna kilencszázalékos hozamot ígérnie a befektetőknek.

Az elszenvedett veszteségek felméréséhez ma mindennapos tapasztalattal szolgálhat, hogy a forint árfolyama hét hónapos csúcsára emelkedett, a magyar állampapírok kockázati felára pedig meredeken csökkent pusztán arra a hírre, hogy öt hónapos huzavona után a múlt héten az Európai Bizottság (EB) bejelentette: megkezdődhetnek a tárgyalások a kormány, az EU és az IMF között egy újabb hitelkeretről. Pedig a brüsszeli jelzés még inkább sárga, mint zöld. Alapjául az szolgál, hogy a magyar miniszterelnök vállalta: „valamennyi” olyan vitatott ügyben megteszi a megfelelő lépéseket a magyar és a közösségi jogrend összehangolására, amelyek a befektetői bizalom szempontjából lényegesek, és amelyek befolyásolják a makrogazdasági stabilitást. Az adott szóban bízva az EB nem vitte tovább a jegybanki függetlenséggel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárást, beérte a kormányfő nyilatkozatával, hogy Simor András elnöki mandátumának lejárta előtt nem nevez ki harmadik alelnököt, és nem bővíti tovább a monetáris tanácsot sem. A másik két kötelezettségszegési eljárás viszont folytatódik: a bírók, ügyészek nyugdíjkorhatárának 62 évre csökkentése, valamint az adatvédelmi ombudsman idő előtti menesztésének ügye az Európai Bíróság elé kerül.

FARKAS ZOLTÁN