Cséfalvay, a "hardcore pitbull" - portré a gazdaságstratégiai államtitkárról

Szüleit – a mosonmagyaróvári Kühne-gyárban dolgozó apját és háztartásbeli anyját – a Felvidékről telepítették ki 1946-ban a szigetközi Máriakálnokra, ahol bátyjával abban a szellemben nevelkedett, hogy „a szabadság, a boldogulás, a család és a hit fontos értékek”. A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium matek tagozatán tett érettségi után a gazdaságföldrajz iránti vonzalom hajtotta a szintén Kossuthról elnevezett debreceni tudományegyetem történelem–földrajz szakára. Az 1982-ben szerzett diploma után az MTA Földrajztudományi Intézeténél dolgozott, később tanult, kutatott és oktatott Münchenben, Heidelbergben, Bécsben és Cardiffban is. A rendszerváltás „izgalmas időszaka” Bod Péter Ákos akkori ipari miniszter kabinetfőnökségéig sodorta, s követte főnökét a nemzeti bankba is. 1995-től újraindult tudományos pályáját az első Orbán-kormány regionális gazdaságfejlesztési helyettes államtitkársága miatt adta fel 2000-ben, két éve pedig az államtitkári pozíció csábította el az Andrássy Gyula Egyetem katedrájától.

Szociológus feleségével egy II. kerületi, „majdnem százéves” házban él. A fia Oxfordban végzett, „és ma már egy londoni jogi cégnél ügyvédként dolgozik”. Az államtitkár szabadidejében leginkább az alváshiányát igyekszik enyhíteni, de mindent szeret, „amit szabadban lehet csinálni: biciklizni, futni, kertészkedni”.

– Tud már állva aludni? Mondta valahol, hogy erről ismerszik meg egy igazi államtitkár.

– Lassanként már nekem is megy állva, de ülve mindenképp. Sokat kell utaznom, a programok nagyon pörgősek, és bosszant, hogy közben szinte semmit sem látok a vendéglátók országából.

– És amikor végre a saját ágyába kerül, nyugodtak az éjszakái, vagy álmatlanul hánykolódik?

– Ha elaludtam, akkor elaludtam – felőlem ágyúval is lőhetnek. Világéletemben olyan helyeken dolgoztam, ahol 5-kor nem ért véget a munkaidő; megszoktam, hogy az ember mindig hazaviszi a problémákat, és csak tovább gondolkodik. De ez nálam nem álmatlan éjszakákban jelentkezik.

– Miért nem maradt inkább a kaptafánál? Hogy jutott el a földrajztól a gazdasági tárcáig?

– Ezen is sokat gondolkodom. Hívtak, én pedig úgy voltam vele, hogy ha tehetek valamit, akkor nem térhetek ki a feladat elől. Persze fontos, hogy ha valaki politikai szerepet vállal, később vissza tudjon menni a szakmájába. Ez ad az embernek integritást és biztonságot. Nekem van ilyen hátországom, és egyszer vissza is szeretnék menni tanítani.

– Szegény diákok! Szigorú tanár, kemény vizsgáztató hírében áll. Kikéri magának?

– Elkaptam egyszer egy e-mailt a hallgatók levelezéséből, amiben az állt, rám utalva, hogy „ma egész rendes volt, nem olyan hardcore pitbull”. Tényleg kemény vagyok, de az én jegyeimnek értékük van, és ezt szerintem a diákok jobban is becsülik.

– Még független értelmiségiként publikált írásaiból önállóan gondolkodó szakember képe rajzolódott ki. Államtitkárként viszont ugyanazt mondja, mint főnöke, Matolcsy György – bár kétségtelenül elegánsabb stílusban. Melyikük játszik a másik kottájából? A tárcavezető szavainak – például hogy tündérország leszünk – ön az ihletője?

– Ami az azonosságot illeti, nem jól érzékelik: amit mondok, azt én mondom, és azt mondom, amit én gondolok. Mindenkinek megvan a maga személyes gondolatvilága, én a saját szavaimért vállalom a felelősséget.

– Nemrég úgy nyilatkozott, hogy „nem lesz több új adó”. Nem fél, hogy úgy jár, mint Medgyessy Péter a „nem lesz több gázáremeléssel”, és a legközelebbi sarcnál az ön fejére olvassák?

– Remélem, hogy amit mondtam, teljesül. A klasszikus szólás szerint „soha ne mondd, hogy soha”, egy politikus pedig különösen ne tegyen ilyet. Én viszont félig tanárember vagyok, másrészt tényleg úgy gondolom, hogy lezárult az adórendszer átalakítása. Nem is lehet már több adóval terhelni a vállalatokat és a lakosságot, ezért is bátorkodtam ilyen merész kijelentést tenni.

– Volt olyan, hogy majdnem felállt a székéből? Mi kellene ahhoz, hogy ennyire elkeseredjen?

– Néha megfordult a fejemben. De ezen túllendültem, szerintem a nehezén már túl vagyunk. Nagy áldozatok árán, de rendbe tettük az államháztartást, Magyarország elvégezte a házi feladatát, amit számos ország nem mondhat még el magáról.

– Pár éve könyvet írt a globalizáció problémáiról. Ön egyébként magánemberként is annyira haragszik a multikra, hogy nincs az a „jóárasított” termék, amiért betérne egy plázába?

– Egy időben ott is vásároltam, de rájöttem, hogy a bőséges kínálat miatt túl sokat költök. Ezért később már csak akkor mentem, ha nagy tételben kellett lisztet vagy cukrot vásárolni, vagy szorított az idő. Egyébként nincs a multikkal problémám. Minden vállalkozás, amely Magyarországon működik, itt ad munkát, és itt fizet adót, függetlenül a tulajdonosok nemzetiségétől, magyar.

– Azt is tudjuk, az adócsalást tartja a legnagyobb bűnnek. Ön még soha nem „adóoptimalizált”?

– Nem. Az adóbevallás internetes kitöltésekor kicsit belenéztem a részletekbe, és elborzadtam, ahogy sorra jönnek fel az ablakok. Államtitkárként azt gondolom, hogy most a 16 százalékos szja-ban a kompenzációs rendszerek miatt vált bonyolultabbá a rendszer, de jövőre egyszerűbb lesz.

– A Fidesz gazdasági programját megalapozó 2009-es, Jövőkép című kötet egykori szerkesztőjeként hogyan viseli a hajdani szerzőtársak kritikáját, akik közül többen is azt olvassák az önök fejére, hogy gyakran épp az ellenkezőjét teszik annak, amit annak idején leírtak.

– A programíró csapatnak mások voltak az ismeretei, mint amivel a kormányváltáskor szembesültünk. A válság elhúzódására sem számított senki. Most se tudjuk megmondani, mi lesz egy hónap múlva Spanyolországban vagy Görögországban. Ezt is mérlegelniük kellene a bírálóknak.

– Nyilván az ön politikai szótárában is a tiltott szavak közé tartozik a megszorítás. De azért a saját háztartásában rákényszerül?

– A 15 éves sukorói hétvégi házam éppenséggel felújításra érett, de ezt egyelőre elhalasztottuk. Ettől még lefutom azt a kellemes háromnegyed órát a kaszinó és a golfpálya tervezett helyére. Szerintem fizikai lehetetlenség lett volna megépíteni ott egy ekkora komplexumot.

– A nyugdíjpénztárak állami ellehetetlenítésével az öngondoskodás új értelmet nyert Magyarországon. Ön hogyan gondoskodik idős napjairól?

– Egy tanárembernek van annyi lehetősége, hogy addig tanítson, amíg szenilis nem lesz – ebben azért bízom én is. Amúgy pedig André Kostolanyval értek egyet, aki szerint a legjobb nyugdíjbiztosítás a gyerekeinkbe beruházni. Nekem egy fiam van, de nagy gondot fordítottam a nevelésére, ezért is vállaltam a külföldi taníttatás terheit.

DOBSZAY JÁNOS – KELEMEN ZOLTÁN