Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A devizahitelekről levelezett egymással Róna Péter közgazdász és Léhmann György, a devizahitelesek siófoki ügyvédje.
A Kisasszondon élő Róna Péter közgazdász a Somogy megyei Sonline.hu szerint azt írta Léhmann Györgynek, a devizahitelesek siófoki ügyvédjének: "Nézetem szerint a devizahitel-szerződések nem felelnek meg a hitel gazdasági és pénzügyi fogalmának, mert az adós nem azt az összeget köteles visszafizetni, amit kap, hanem valami más összeget, aminek a kiszámítása nem az általa felvett összegre, hanem egy más pénznemben meghatározott összegre épül."
Róna Péter szerint ebből következően két, egymástól eltérő út mentén lehet a helyzetet kezelni. Az első szerint érvényteleníteni kell a szerződések azon rendelkezéseit, amelyek miatt a szerződés nem tekinthető hitelszerződésnek. A másik szerint a szerződés minden rendelkezése érvényes, kivéve azokat, amelyek tisztességtelenek.
Léhmann György szerint ez azt jelenti, hogy a ténylegesen a bankok által diktált, és bankok vagy közjegyzők által készített devizaalapú kölcsönszerződések létre nem jött szerződésnek tekintendőek a semmiség jogkövetkezményével (bár Róna Péter a szerződések tényét nem vitatta), ráadásul e megállapodások még tisztességtelen szerződési feltételt is tartalmaznak a bankok egyoldalú szerződésmódosítási lehetősége miatt.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.