Ez még nem a Nagy Válság, csak egy közbeeső?
A magyar gazdaságpolitika rossz irányba futó szekeréről tartottak konferenciát pénteken Debrecenben, ahol többek között az is kiderült, hogy a válságért a bankok strukturális problémái és az intézményrendszer hiányosságai legalább annyira felelősek, mint az inkoherens kormányzati politika.
„Fut velem egy rossz szekér, utána mintha jajszó szállna, félig mély csönd és félig lárma, fut velem egy rossz szekér” – idézte előadásában Ady Endrét a magyar gazdaságpolitika utóbbi tíz évére utalva a Kerekasztal Konferencia főszervezője, Muraközy László,a Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karának docense. A hallgatóság a bankrendszerről, az euroszkepticizmusról, az intézményekről és a jegybanki politikáról is hallhatott előadásokat a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő konferencián.
Martin József Péter újságíró, közgazdász, a Figyelő korábbi főszerkesztője szerint az euroszkepticizmus ma mind az Unióban általában, mind Magyarországon komoly problémát jelent, ám ahhoz, hogy fel tudjuk számolni, mindenképpen meg kell értenünk okait és eredetét. Mint előadásában többször hangsúlyozta, „Magyarországon az integráció nagy részével egyetemben a puha euroszkepticizmus hódít”, de nem szabad azt hinnünk, hogy az ezt kiváltó okok is megegyeznek a tagállamokban.
„Bár az uniós tagságot a lakosság 2/3-a egyértelműen támogatja, az EU-t magát csak a megkérdezettek mintegy negyede értékeli pozitívan” – mutatott rá egy fontos, és kétségkívül érdekes ellentmondásra Martin, majd statisztikai adatok és az Eurobarometer által végzett felmérések eredményeire hivatkozva kijelentette, az Unióval szembeni szkepszis javarészt együtt mozog az ország mindenkori gazdasági helyzetének megítélésével. „Minél jobb egy ország gazdasági teljesítménye, annál jobb a lakosság véleménye az Unióról, Közép-Kelet Európában legalábbis biztosan” – hangzott el a végső következtetés, amit a szerző Lengyelország példáján keresztül is érzékeltetett. „Európa hergelése sehová sem vezet, Európára rá vagyunk utalva, mind a válságkezelésben, mind a növekedésben. Európa nélkül nem megy, az Unió szétesésére, az euro bedőlésére nem érdemes apellálni” – zárta gondolatait Martin.
Király: nem lenne sportszerű a pálya széléről bekiabálni
„Előrebocsátom: mivel a napokban benyújtottam lemondásomat az MNB alelnöki, és Monetáris Tanács tagi pozíciómról, magánemberként vagyok itt, következésképp pedig sem a jegybank jelenlegi politikáját, sem most beindított programjait nem kívánom véleményezni. Nem lenne sportszerű a pálya széléről bekiabálni” – hűtötte le már előadása kezdetén a kedélyeket Király Júlia, akialapvetően az inflációs célkövetés monetáris politikájának létjogosultságát kívánta bizonyítani, de többször is kitért az általa csak a rendszer kulcselemeként emlegetett jegybanki függetlenség kérdéskörére is.
Amondó volt, hogy bár a „jelenleg érvényben lévő jegybank-törvény Európában talán a legerősebb garanciákat adja a jogi függetlenségre”, legalább ennyire fontos a tartalmi függetlenség elérése is. „Kulcsfontosságú, hogy a döntések előkészítését végző stáb függetlenül, saját szakmai értékrendjére és tudásanyagára alapozva tehesse meg javaslatait a menedzsmentnek, és a feltett kérdésekre önállóan, befolyásolás nélkül válaszolhasson” - magyarázta a fogalom jelentését. Arra is kitért, hogy a monetáris politika ex post (utólagos) hitelessége nem elegendő, a jegybank döntései mögött ugyanis minden esetben világos, egyértelmű célmeghatározás kell, hogy álljon. „Elemi fontosságú, hogy a nemzeti bank meg tudja magyarázni a döntéseit, hogy átláthatóvá tegye az adatokat, hogy a piaci szereplőkkel megértesse és elfogadtassa elképzeléseit. Ez az inflációs célkövetési rendszer egyik sarokpontja” – szögezte le Király, majd azt is hosszasan magyarázta, miért nem vállalhat felesleges növekedési kockázatot az MNB. Előadásában többször elhangzott a „koroktól és kormányoktól függetlenül” kifejezés, amivel azt kívánta hangsúlyozni, hogy a jegybank minden esetben hosszú távon kívánja stabilizálni a gazdaságot, ezért általában szembekerül a rövid távú érdekeket érvényesítő és gyors eredményeket remélő politikai elittel.
A modern, jól működő, független jegybanki politika legfontosabb elemei között az inflációs várakozások alacsony szinten való lehorgonyzását említette első helyen, szerinte csakis ezt követheti a növekedés hosszú távú stabilizálása – és az is csupán a potenciális növekedés szintjéig. „Nem véletlen, hogy a világ államainak 90%-a az inflációs célkövetés rendszerét alkalmazza. Kivételek persze vannak, de sokat mondó, hogy a világon egyedüliként nem beazonosítható monetáris politikát folytató Fehéroroszország jegybankjának honlapján az olvasható: a kormány és a jegybank stratégiai együttműködése határozza meg az inflációs célkitűzést.” – utalt félreérthetetlenül a hazai állapotokra a volt alelnök.
Gyenge intézményrendszer – nagyobb válság
Muraközy László elődásában arra a következtetésre jutott, hogy az erős intézményekkel rendelkező országok általában kevésbé érintettek a közbenső válságokban. „Fontos tisztázni, hogy az én értelmezésemben a mostani, 2007/2009-es recesszió nem sorolható a klasszikus nagy válságok, az 1873-as, vagy az 1929/1933-as mellé. Ez csupán egy ún. közbenső válság, ami a gyenge intézményekkel rendelkezőknek nagyon fájhat, de ettől még nem zárja ki, hogy belátható időn belül megérkezzen egy nagy válság.” – szögezte le
Az adatok azt mutatják, az eleve erős intézményekkel rendelkező skandináv országok a válság ellenére még javítani is tudtak pozícióikon, és bár relatíve az angolszász és a kontinentális modell egyaránt veszített pozícióiból, összességében elmondható: bár a válság – hagyományos módon - a centrumból indult ki, az erős intézményi minőséggel rendelkezők jóval kevésbé sínylették meg hatásait. Éppen ellentétes viszont a folyamat előjele a válságnak gyenge intézményi hálóval „nekifutó” Dél- és Közép Európa esetében.
Magyarországra vonatkozóan Muraközy kijelentette, „intézményi hanyatlásunk szembetűnő”, különösen, ha a 2002 utáni adatokat vizsgáljuk, ezek pedig fokozottan hozzájárultak ahhoz, hogy hazánk csak nagyon nehezen tud megfelelni a válság támasztotta gazdasági kihívásoknak. „Történelmileg egyáltalán nem közeledtünk Nyugat-Európához, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy a régiós versenytársakkal szemben is egyre fokozódik lemaradásunk. Az intézmények felépítésére, erősítésére viszont a békeidő sokkal alkalmasabb, mint a válság, így nehéz jelentős javulást elképzelni a közeljövőben. Hosszú, elhúzódó kilábalás várható” – szögezte le a konferencia ötletgazdája és főszervezője.
"Nehéz a lovat rávenni"
„A pénzügyi kapitalizmus korszaka a válsággal lezárult” – ezzel az erőteljes megállapítással indította előadását Felcsuti Péter, a Bankszövetség korábbi elnöke. Mint elmondta, a bankszektor tulajdonképpen az egész válság állatorvosi lovának is tekinthető, mert az itt felhalmozott problémák és gondok még hatványozottabban bukkantak a felszínre, mint másutt. „Olyan dogmák dőltek meg az elmúlt öt évben, amelyre álmunkban sem gondoltunk volna. Rájöttünk például, hogy az önszabályozási rendszer nem feltétlenül hatékony, de az is bebizonyosodott, hogy a bankszektorban még a szigorú értelemben vett piac sem működik.”
A Raiffaisen Bank magyarországi leányvállalatának korábbi vezérigazgatója azt is hangsúlyozta, a hazai bankrendszernek bőven van oka arra, hogy magába nézzen – ennek ellenére a nagy önvizsgálat és a múlttal való szembenézés egyelőre várat magára. „Öt évvel a válság kitörését követően sem tudunk válaszolni a legfontosabb kérdésre, arra, hogy hogyan csatornázzuk hatékonyan az erőforrásokat a beruházások felé anélkül, hogy a társadalomnak aránytalanul nagy költségeket és kockázatokat kelljen vállalnia”- mutatott rá a legégetőbb problémára, de arra is kitért, hogy a bankrendszer és a szabályozás bonyolultsága egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetet. „Hogy hogyan lesz ebből hitelezés? Megmondom őszintén, nem tudom. Egy lovat oda lehet vinni a folyóhoz, ki is lehet kötni, de rávenni arra, hogy inni kezdjen, na, az nem egyszerű feladat” – zárta mondandóját, csekély optimizmust sugározva.
Beindult a magszorítási spirál
A konferencia második szekcióját Győrffy Dóra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense nyitotta az ír és görög válságkezelési tapasztalatok elemzésével. Az ír és a görög eset az előadásban a válságkezelés két szélsőséges példájaként jelent meg, azonban közös motívum a krízishez való puha hozzáállás, amely a későbbiekben nagyságrendekkel nagyobb szigorúságot követelt meg az intézkedésekben a hitelesség hiánya miatt. Beindult tehát – Győrffy szavaival élve – egy „megszorítási spirál”, amely hosszabb távon tovább rontotta a kilátásokat.
Oblath Gábor előadásának középpontjában Magyarország EU-15-höz való felzárkózásának kérdése állt, azzal a tankönyvi példával indítva gondolatmenetét, miszerint a makrogazdasági instabilitás aláássa a tartós növekedés feltételeit. A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet arra a tényre is, hogy nem csupán a nagy, de gyorsan csökkenő deficitek, hanem a gyorsan növekvő többletek is makrogazdasági instabilitást okoznak. A Költségvetési Tanács egykori tagja rámutatott, a magyar felzárkózás fenntarthatatlan fiskális és külső egyensúlyhiányon alapul, így a kiigazítás meggátolja a felzárkózást, a megszorítások pedig akadályozzák a növekedést. A kiutat a prociklikus kiigazítás gyakorlatának megszüntetésében látja, mert „a jelenlegi környezetben ez megöli a növekedést. A makrogazdasági stabilitást a gazdasági növekedés feltételeivel együtt kell megteremteni.”
Rossz a belföldi cégek exportképessége
A konferencián addig elhangzott előadásoktól eltérően Palócz Éva, a KOPINT-TÁRKI Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója nem makrogazdasági, hanem vállalati szemszögből közelítette meg az alapkérdést. Hiszen – mint azt többször is hangsúlyozta - „a vállalatok állítják elő a gazdasági növekedést, nem pedig a gazdaságpolitikusok”. Mondandóját a magyar gazdaság duális természetére hegyezte ki, miszerint a magyar vállalati szektor exportképessége – különös tekintettel a mikrovállalatokra – igen alacsony. Ezzel szemben a külföldi tulajdonban lévő cégek nyújtják az export meghatározó hányadát. Az exportképességi különbséget a termelékenységbeli eltérésekből vezette le, megjegyezve, hogy a külföldi vállalatok előnye nemzetközi tendencia: a leginkább versenyképes belföldi vállalatok fognak külpiacra lépni, így minden országban ezek a cégek lesznek exportképesebbek. Palóczikiemelte, hogy a gazdaság növekedési kilátásait a belföldi cégek képessége minősíti, ha nincs innováció, hiába jelentős a gazdaságon belül a külföldi vállalatok tevékenysége, nem tapasztalható érdemi fejlődés.
Reménytelen összeurópai kormányzás
A délutáni szekciót Benczes István zárta „Rész és egész. Költségvetési politika és a kormányzás minősége” című előadásával, melyben az európai fiskális unió megteremtésének akadályait elemezte. A Budapesti Corvinus Egyetem habilitált egyetemi docense szerint „miközben az államok egy csoportja magas színvonalú és folyamatosan javuló nemzeti kormányzással bír, addig egy másik, jelentősen periféria országokra szűkített csoportja a hatalomgyakorlás eróziójával kénytelen szembenézni.”
Véleménye szerint olyan környezetben, melyben a résztvevő tagállamok nemzeti szintű kormányzási módja nem fenntartható, reménytelen összeurópai kormányzásról beszélni - vagyis jelen helyzetben a fiskális unió gondolata utópiának tekinthető. Példaként – többek között – az adózási struktúrák különbözőségét hozta fel: ilyen mértékben eltérő adórendszerek mellett lehetetlen dönteni a pénzügyi források hatékony központosításáról, ami pedig létfontosságú lenne egy transzferunió létrehozásához. A centralizációhoz politikai megegyezés szükséges: Benczes végkövetkeztetése szerint költségvetési unió nem jöhet létre politikai unió nélkül –ehhez képest a jelenlegi trendek azt mutatják, reménytelen egységes szintű kormányzási rendet kialakítani az EU tagállamai között.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
