Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A kis reggeli kilengés után a korábbi árfolyamszintek közelében mozgott szerda délelőtt az euró forintárfolyama annak ellenére, hogy egy vártnál rosszabb német adat miatt az euró átmenetileg kissé gyengült a dollárral szemben. Egy elemző szerint jelenleg halott a piac.
Az euró 299,54 forint volt szerda délelőtt nem sokkal háromnegyed 11 előtt, szinte ugyanannyi mint kora hajnalban. A reggeli órákban rövid időre 300 forint közelébe, egyszer-egyszer pedig e fölé emelkedett az eurójegyzés.
Az MTI által megkérdezett banki devizakereskedő szerint 300,25-300,50 forint közelében mindig van kereslet a forintra, így ez egyfajta lokális korlát az árfolyam szempontjából. Rendkívül alacsony a piaci likviditás, és ennek tükrében szűknek mondható az a sáv, amelyben az euróárfolyam szerda délelőtt mozog.
Az elemző szerint jelenleg halott a piac, a jegybankelnök múlt heti nyilatkozata óta a világgal megy jobbra-balra a forint, most mindenki arra figyel, hogy mikor jön új hír a Magyar Nemzeti Bank részéről. A kéthetes jegybanki eszköz korlátozása mindenképp negatív a forint szempontjából.
Az euró dollárárfolyama átmenetileg kissé gyengült szerda délelőtt, miután az Ifo által közzétett német üzleti hangulatmutató a piaci várakozásoknál gyengébb lett. A 7000 vállalatvezető megkérdezésével összeállított üzleti hangulatmutató 104,4 pontra süllyedt a márciusi 106,7 pontról. Elemzők 106,2 pontos értéket vártak.
Az euró dollárárfolyama az adatközlés hatására a reggel többé-kevésbé tartott 1,3-as szintről 1,298-ra esett, háromnegyed 11 körül azonban már ismét 1,3 közelében járt. A többi fontos nemzetközi devizához képest is a reggeli szintek közelében mozgott késő délelőtt a forint. A dollárt 230,30 forinton, a frankot 243,78 forinton, a jent pedig 2,3143 forinton jegyezték.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.