Izgága a forint, pedig semmi sem történt

Hullámzott a forint euróárfolyama csütörtökön. Az eurót délután fél négy után 301,10 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a szerda délutáni 300,38 forint után. A reggeli órákban 300,55 forint környékén állt az euró/forint kurzus, nem sokkal háromnegyed 11 előtt pedig 302,31 forinton jegyezték az eurót.

  • MTI MTI
Izgága a forint, pedig semmi sem történt

Az MTI által megkérdezett devizakereskedő szerint eseménytelenül telt a nap. Reggel volt egy kis gyengülés, 302 forint fölé ment az euró/forint, aztán nap közben visszacsorgott, és délután 301 forint körül járt.

Az euró elkezdett gyengülni, az euró/dollár újra az 1,30-as szint környékére "kacsingat", miközben pár órával korábban még majdnem 1,31 volt. 

A dollár jegyzése 231,10 forint volt fél négy után a szerda délutáni 231,26 forintot követően, a svájci franké pedig 244,35 forintra változott a szerda délutáni 244,06 forintról. A japán jen jegyzése 2,3270 forint volt, megegyezett a szerda délutánival. Az eurót a szerda délutáni 1,2995 dollár után csütörtök délután 1,3035 dolláron jegyezték.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.