Hétfő délután 4-kor már 299,22 forintba került egy euró, nem sokkal korábban pedig ennél is magasabban, 299,46 forinton is állt a közös európai fizetőeszköz.
A forint délelőtt indult gyengülésnek, egy eurót délelőtt háromnegyed tízkor 298,12 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg reggel hét órakor 295,75 forinton, péntek este pedig 295,77 forinton.
A Fed felőli kötvényvásárlási program leállítására készül a piac, emiatt emelkednek az amerikai kötvényhozamok, erősödik a dollár, mindez pedig továbbra is nyomás alatt tartja a feltörekvõ részvény- és kötvénypiacokat - írta a portfolio.hu.
Délelőtt ez is közrejátszhatott a forint gyengülésében, amelyet délután újabb hullám követett. Ebben már szerepe lehetett annak is, hogy az S&P javította az USA hitelminõsítésének kilátását, ami lendületet adott a dollárnak - tette hozzá a portál.