szerző:
hvg.hu

Pályáztatással tenne pontot a kormány az egyéni nyugdíjszámlák elhúzódó kialakítására. A kiírás szerint jövő júniusra be kell fejezni a rendszert, és 1,3 milliárd forintot kap rá az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, illetve a projektbe bevont partner.

Pályázatot írt ki az egyéni nyugdíjszámlák kialakítására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A kiemelt projektre 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő, 100 százalékos támogatást ad az állam. A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a költségvetésből biztosítja. Projektjavaslatot az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vagy az általa vezetett konzorcium nyújthat be 2013. június 11. és 2013. július 10. között. A pályáztatás egyfordulós lesz.

2010 végén a kormány és a parlament elkötelezte magát amellett, hogy az állami rendszerbe visszatérő magán-nyugdíjpénztári tagok megtakarítása megmarad, ugyanis kialakítják az egyéni számlás nyugdíjrendszert. Akkor ezzel a címszóval átfogó nyugdíjreformot kommunikált a kormányzat, idén év elejére viszont kiderült, ez csak egy technikai-informatikai újítást fog jelenteni: az egyéni járuléknyilvántartást az ONYF-nél. Azonban két és fél év alatt nem jutott az egyéni nyugdíjszámlák ügyének végére a kormányzat, és a vállalt határidőket folyamatosan ki kellett tolni.

Itt az új határidő

Az egyéni számlák kialakításának legkésőbbi időpontja a pályázati kiírásban 2014. június 30. A projektet Magyarország területén kell megvalósítani azzal, hogy biztosítani kell a projekt eredményeinek országos hasznosulását. Emellett az ONYF-nek vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott szolgáltatásokat minimum 5 évig fenntartja és üzemelteti.

A pályázati kiírás hivatkozik arra az idén életbe lépett nyugdíjtörvény-módosításra, mely szerint a társadalombiztosítási egyéni számla a biztosított után 2012. december 31-ét követő időszakra bevallott (nem befizetett) nyugdíjjárulék összegére vonatkozó, az állami adóhatóságtól átvett adatokat tartalmazza. Az ügyfelek saját számláikon az utánuk befizetett nyugdíjjárulék összegét ellenőrizhetik majd. A megtekintett adatok alapján elektronikusan (esetleg postai vagy személyes úton is) bejelentést vagy kérelmet kezdeményezhetnek.

©

A pályázóknak erre kellene egy olyan korszerű, komplex és rugalmas adatbázist, illetve informatikai rendszert tervezniük, mely a NAV adatszolgáltatásra épülve hosszú távon kiszolgálja a sajátszámla-nyilvántartást és a nyugdíjjog-szerzési adatok nyilvántartását, „továbbá a jövőben – a nyugdíjrendszer esetleges átalakítása után – is alkalmas lesz feladatát ellátni”.

A megvalósítás első lépése a NAV-tól átvett havi adatokból a nyugdíjjárulék-adatok bemutatása az ügyfeleknek. Ezzel párhuzamosan megkezdődik a nyugdíjbiztosítási nyilvántartás évtizedekre átgondolt adatbázisának tervezése, mely egy komplex, korszerű társadalombiztosítási nyilvántartási rendszer részeként jön létre – írja a pályázati felhívás. A dokumentum szerint az adategyeztetések első szakaszának befejezése és az adatrögzítés lezárása a jogszabályban kijelölt első korcsoport vonatkozásában – várhatóan – 2014.12.31-ig megkezdődik.

Az ONYF a projekt előkészítéseként már lezárta a papír és szkennelt formában elérhető adatok feldolgozását. Közel 12 millió papíralapú és 4,7 millió szkennelt nyugdíjokmányt dolgoztak eddig fel, mely csak az 1955-1959-ben született korosztály nyugdíjokmányainak feldolgozását jelentette. A projekt előkészítő része volt az a június elsejétől adott lehetőség, hogy a munkavállalók a kormányzati portálon megtekinthessék, mennyi járulékot fizettek be utánuk tavaly december vége óta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
20 milliós lopott Audit kapcsoltak le Röszkénél

20 milliós lopott Audit kapcsoltak le Röszkénél

Kihajózott az iráni tankhajó Gibraltárból

Kihajózott az iráni tankhajó Gibraltárból

Orbán Wellhello-videót posztolt a Merkel-találkozó előtt

Orbán Wellhello-videót posztolt a Merkel-találkozó előtt

Nem aprózta el: ürgére vadászott összesen 47 csapdával egy férfi

Nem aprózta el: ürgére vadászott összesen 47 csapdával egy férfi

Csoda Cincinattiban: nem Federer vagy Djokovics nyert

Csoda Cincinattiban: nem Federer vagy Djokovics nyert

Epilepsziás rohamot kapott egy utas a Wizz Air járatán

Epilepsziás rohamot kapott egy utas a Wizz Air járatán