Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nagy-Britannia véget vet annak a gyakorlatnak, hogy a multinacionális cégek "homályos" offshore adóparadicsomokba menekítik ki jövedelmeiket a brit adóhivatal elől, és reméli, hogy e törekvéséhez meg tudja nyerni a többi vezető ipari hatalmat is - mondta kedden, a nyolc legnagyobb iparosodott gazdaság (G8) észak-írországi csúcstalálkozójának záró munkanapján a brit pénzügyminiszter.
George Osborne a BBC rádiónak nyilatkozva - részletek nélkül - kijelentette, hogy a G8-csúcs első 24 órájában nagyobb előrelépést sikerült elérni az adóelkerülés és az adócsalás visszaszorítását célzó intézkedések kidolgozásában, mint az utóbbi 24 évben. Osborne szerint a brit kormány azt tervezi, hogy jegyzéket állít össze az offshore telephelyekre bejegyzett vállalatok tényleges tulajdonosi szerkezetéről. A cél az - és ehhez kell a többi nagy ipari gazdaság együttműködése is -, hogy az egyes nagyvállalatok ne rejthessék el profitjukat annak az országnak az adóhatóságai elől, amelyben a profit keletkezett - mondta a brit pénzügyminiszter. Hozzátette: a kormány konzultációt indít arról, hogy az offshore érdekeltségeket adóelkerülés végett fenntartó vállalatok tulajdonosainak majdani jegyzékét nyilvánosságra hozza-e, vagy csak a brit adóhivatal számára tegye hozzáférhetővé.
A hétfőn kezdődött G8-csúcs elsődleges hivatalos napirendi pontja az adóelkerülés felszámolására teendő közös lépések meghatározása. Ennek fontosságáról a vendéglátó brit miniszterelnök, David Cameron a brit G8-elnökség honlapján közzétett elemzésében kifejtette: ő annak híve, hogy a gazdaságot minél alacsonyabb adók terheljék. Felidézte, hogy a brit kormány éppen most szállítja le 20 százalékra a társasági adót, ami a legalacsonyabb adószint lesz a csoport Oroszországon kívüli tagállamai körében.
Az alacsony adók azonban csak akkor tarthatók fenn, ha az adófizetésre kötelezettek be is fizetik ezeket az adókat. Az viszont nem megengedhető, hogy a kisvállalkozások keményen megdolgoznak adókötelezettségük kitermeléséért, és eközben elbuknak a rendszert adóelkerülés végett kijátszó versenytársakkal szemben - hangsúlyozta a brit kormányfő.
Cameron a G8-csúcs előestéjén a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta azt is: a fő cél olyan információcsere-mechanizmus létrehozása, amelynek segítségével a G8-országok hatóságai könnyebben felderíthetik egy-egy vállalat tényleges tulajdonosi szerkezetét, beleértve az offshore érdekeltségeket. A Financial Times minapi értesülése szerint az Európai Unió is határozott fellépésre szánta el magát az adóelkerülés ellen: Brüsszel a 27 EU-tagállam mindegyikének előírná az egyéni befektetési jövedelmekről és tőkenyereségekről szóló bizalmas adatok kiszolgáltatását.
Algirdas Semeta, az Európai Bizottság adóügyekért felelős tagja a londoni gazdasági napilapnak elmondta: "hónapokon belül" előterjeszti reformjavaslatát, amely a tagállamok adóhatóságait a tőkenyereséggel, az osztalékokkal és a jogdíjakkal kapcsolatos banki adatok automatikus megosztására kötelezné.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.