Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Saját bankjegykiadóból a 2012-es díjakhoz képest átlagosan ötször annyiért juthat valaki a pénzéhez, de még a netes átutalások ára is többszöröződik – írja Az én pénzem pénzügyi portál.
A megemelt tranzakciós illeték ősztől minden korábbinál jelentősebb áremelésre kényszerítette a bankokat.
Ha valaki két alkalommal összesen 50 ezer forintot akar bankja saját automatájából (ATM) felvenni, a tranzakciós illeték bevezetése előtti átlagosan 103 forint helyett ősztől 514 forintot kell kifizetnie. (Egy rosszul megválasztott bankszámla esetében 1200 forint is lehet ez a költség.) Ebből átlagosan 405 forint az átlagos tranzakciós díj, ami az államhoz kerül – írja Az én pénzem pénzügyi portál saját számításaira hivatkozva. A díjemelkedés mértékét jellemzi, hogy a fenti példánál maradva, a saját ATM 2013 februárjában (tehát az illeték bevezetésének hatására) még „csak” 73 százalékkal volt drágább a korábbinál.
Különösen sokba kerül, ha valaki a bankpénztárban akar hozzájutni a saját pénzéhez. A készpénzkifizetés most még hatezer forintos felső díjkorlátját 250 ezer (!) forintra emeli a Volksbank. Másutt viszont egyáltalán nincs korlát. Igaz, a tavalyi 30 számlacsomagból idénre nyolc marad, melynél egy tranzakció ingyenes és öt, amelynél kettő bankpénztári tranzakció is az.
Jelentősen nőnek a saját bankon kívüli átutalások költségei is – írja azenpenzem.hu. Míg 2012-ben még többségben voltak azok a számlák, amelyeknél teljesen díjmentes volt ez a tranzakció, őszre ötre fogyatkozott az ingyenes lehetőséget biztosító számlák száma – de ezeknél is kemény elvárásoknak kell megfelelni (a jövedelem, a befektetés vagy éppen a számlahasználati aktivitás terén).
Egy 25 ezer forintos átutalás tavaly átlagosan 130 forintba került, ha telefonon, 78 forintba, ha neten indította valaki. Őszre ezek a díjak 280, illetve 122 forintra emelkednek (a kedvezményeket is figyelembe véve).
Az én pénzemen megnézheti az új kondíciók hatálybalépésének időpontját, és a saját bankja és számlacsomagja esetében a pénzmozgatás mostani és várható költségeit is itt kalkulálhatja.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.