szerző:
MTI

Az MSZP választmányának elnöke szerint jövőre nagy bajban lesznek a települések, mert a megmaradt önkormányzati feladatok ellátására kevesebb forrás áll majd rendelkezésre.

Botka László csütörtökön, Szekszárdon tartott sajtótájékoztatón azt mondta: négy év alatt a Fidesz-kormány megfelezte az önkormányzatok költségvetési támogatását, amely 2010-ben 1200 milliárd forint volt, 2014-ben pedig alig több mint 600 milliárd forint lesz. "Jóval több pénzt vonnak el az önkormányzatoktól, mint amennyibe az államosított feladatok kerülnek" - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus, aki az MSZP "szembesítő" kampányának részeként érkezett a tolnai megyeszékhelyre, kijelentette: a központilag bevezetett negyven új adó mellett a települések jelentős része új helyi adókat vetett ki, vagy jelentősen megemelte a meglévő adók mértékét, ezzel is sújtva a lakosságot.

Úgy vélte: a kormány mindezt azzal próbálja elfedni, hogy megszabadította a településeket a korában felvett hitelektől, de ez olyan adósságkonszolidáció, mint ha a devizaadóstól elvennék a hiteleit és jövedelme több mint felét - fogalmazott.

Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő mások mellett hangoztatta: ma Magyarországon 4,5 millió ember él szegénységben, másfél millióan élnek a létminimum alatt, és általános jelenség a dolgozói szegénység. "Ha a Fidesz szerint a munka alapú társadalomban az sem tud megélni, aki dolgozik, akkor Orbán Viktor teljesen rossz útra viszi az országot" - jegyezte meg.

Azt mondta: a piac által létrehozott munkahelyek száma éppen hogy eléri a válság előtti szintet, kétszázezer közfoglalkoztatott viszont van, "de álságos módon épp a választások befejezéséig, április végéig jelent ideiglenes megélhetést az embereknek a program" - fűzte hozzá. 

Kitért arra, hogy a téli közfoglalkoztatás keretében több mint húszmilliárd forintot költenek képzésekre. "Eddigi információink szerint egytől ötig való számolásra és köszönésre fogják tanítani az embereket, ami az ablakon kidobott pénz, nem nyújt valódi megoldást" – mondta a politikus.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Ösztöke, katószeme, pemet, langalló…

Ösztöke, katószeme, pemet, langalló…

Lézerrel világítottak egy tanuló pilóta szemébe Békéscsabánál

Lézerrel világítottak egy tanuló pilóta szemébe Békéscsabánál

Pakisztáni diákok kaphatnak ösztöndíjat, ha orvosnak tanulnak

Pakisztáni diákok kaphatnak ösztöndíjat, ha orvosnak tanulnak

Szinte csak Apple termékeket használt a Huawei alapítójának letartóztatott lánya

Szinte csak Apple termékeket használt a Huawei alapítójának letartóztatott lánya

Lázár János megint nekiment multiknak

Lázár János megint nekiment multiknak

Adta már el a régi telefonját? Lehet, hogy nagy hibát követett el közben

Adta már el a régi telefonját? Lehet, hogy nagy hibát követett el közben