Magyar gazdaság: vég nélküli válság

Magyarország a „valódi felszabaduláshoz” közeledik, ámította híveit Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án, ami felér egy önkritikával. Mivel gazdasági sikerekkel, jóléttel, szociális biztonsággal nem büszkélkedhet, kevesek gazdagításával hivalkodni pedig visszatetsző lenne, valami mást kell nyújtania, így álságos közösségi élményt kínál rajongóinak. Bár annak is inkább csak a karikatúráját: egy NATO- és EU-tagállam élén, erős szövetségesekkel a háta mögött, az általuk garantált biztonságban nacionalista retorikával ékesített „függetlenségi harcot” folytat szerződéses partnerei ellen, barátságukat eljátszva, kerül, amibe kerül. Márpedig sokba kerül.

A válság éveiben Magyarország leszakadt a hozzá hasonló fejlettségű országok csoportjától, és e tekintetben a közeli jövő sem ígér érdemi változást. Az Európai Unió kedden közzétett prognózisa szerint a magyar gazdaság az idei 0,7 százalék után jövőre 1,8 százalékkal bővül, noha bő öt százalékkal még mindig elmarad a 2008-as esztendő teljesítményétől. Pedig az a válság legyűrésének legáltalánosabb mutatója, ha a hazai össztermék ismét eléri az utolsó „békeév” szintjét. Mindeközben Lengyelország és Szlovákia már bepótolta a nagy visszaesést, a teljességgel összeomlott – két számjegyű GDP-csökkenést elszenvedett – balti államok ismét szárnyalnak. A lemaradást persze három kormány együttesen hozta össze, ezen belül Orbán Viktornak és gazdaságpolitikusainak a hozzájárulása három sajátosságban összegezhető. Egy: a 2010-ben elkezdődött, és 2014-ben már ötszázalékosra várt növekedés helyett recesszióba, majd lagymatag vergődésbe kormányozták a gazdaságot. Kettő: ehhez minden belső tartalékot elvettek, felélték egy gyorsabb növekedés alapjait. Három: a hatalmi-politikai szempontok érvényesítése érdekében feláldozták a gazdasági racionalitást, szétverték az amúgy sem túl erős piaci mechanizmusokat, egyre több területen állították vissza a Kádár-korszakra jellemző központi irányítást és elosztást. Kétséges, hogy Magyarország mély világgazdasági beágyazottsága mellett ez vezetne sikerre. 

Orbán Viktor tanévnyitón. Magyar népmesék

Túry Gergely

 Ami a növekedés lehetséges forrásait illeti, a beruházások a 2008-as esztendőhöz viszonyítva nagyjából a negyedével csökkentek – először a válság sokkja nyomán, de e visszaesés fele már az Orbán-kormány működése során következett be. Pedig a cél éppenséggel a beruházások dinamikus felfuttatása volt. A Matolcsy György vezette nemzetgazdasági tárca 2010 novemberében, prognózis címén, arról álmodozott, hogy 2010–2014 között a beruházási ráta a GDP 20 százalékáról a 24,4 százalékára növekszik – ezzel szemben az idei év végén 16-17 százalék körül alakulhat. A beruházások radikális csökkenésének több oka van. Az üzleti szférában idesorolható az adók burjánzása, a multik és a bankok pumpolása, a bizalom és a perspektíva hiánya, a közszférában pedig az évek óta nagy rutinnal gyakorolt, olykor kivéreztetésbe torkolló spórolás.

Visszaveti a beruházásokat a hitelszűke is. Ennek hátterében az áll, hogy a kormány 2010 nyara óta csupán rövid fegyverszünetekkel tarkított harcot folytat a nagy kereskedelmi bankok külföldi tulajdonosai ellen, miközben azok hazai terepükön is feltőkésítésre szorultak, hogy az új stabilitási előírásoknak megfeleljenek. A nemzetközi szervezetek múlt héten közzétett felmérése szerint az elmúlt egy évben a nyugati bankok a közép-, kelet- és dél-európai térségben (Orosz- és Törökországot leszámítva) csak szerény mértékben, a GDP 1,7 százalékával mérsékelték finanszírozásukat – átlagosan. Ezzel szemben Magyarországon nagyjából 7 százalékkal fogták vissza aktivitásukat, holott Európában viszonylagos pénzbőség van. A mostaninál feszültebb időszakot is beszámítva, 2011 második felétől magyarországi eszközeiknek legalább a negyedét kivonták az anyabankok.

Humán összetevőit tekintve sem áll jobban a magyar gazdaság, mint 2008-ban. Bár a nettó átlagkereset növekedése az elmúlt öt évben szemernyit meghaladta az inflációt, az átlag nagy szóródást mutat. A munkanélküliek száma 2008-ban 329 ezer volt, majd huzamos növekedés után az idén csökkenésnek indult, a legutóbbi negyedévben 434 ezer volt. Ez az adat azonban csalóka, mivel a több százezres külföldi munkavállaló és a közmunkások növekvő tábora torzítja. A foglalkoztatottak száma 2008-hoz viszonyítva több mint hatvanezer fős növekedéssel 3 millió 990 ezerre ugrott, csakhogy ez is kizárólag a több hadseregnyi közmunkásnak tulajdonítható: a versenyszféra még mindig legalább ötvenezer fővel kevesebbet foglalkoztat, mint a válság előtt. A háztartások erőteljes anyagi veszteséget szenvedtek el, jövedelmük 2008 óta nagyjából hét százalékkal csökkent, fogyasztásuk ennél is nagyobb mértékben. A jövedelmi különbségek megugrottak, különösen az elmúlt két esztendőben lettek gazdagabbak a tehetősek, és szegényebbek a nélkülözők. A háztartások jövedelemcsökkenését külön is súlyosbítja, hogy számukra nem 2008 volt az utolsó békeév, hanem 2006. Az azt követő két esztendőben már csaknem hétszázalékos mínusz jött össze, ehhez adódott a válság következményeként elszenvedett újabb jövedelemvesztés. Jellemző mutató, hogy 2012-ben – ez a legutóbbi adat – feleannyi lakásberuházás sem történt, mint 2008-ban. A háztartások is erőteljesen amortizálódtak, nem csak a beruházásait visszafogó üzleti szféra.

A magyarországi vergődés épp azért viselhető különösen nehezen, mert már hét éve tart, és eddig három recesszió súlyosbította. Voltaképpen a 2006-os választások után kezdődött, amikor Gyurcsány Ferenc második kormánya nekiveselkedett, hogy elődje – azaz önmaga – korábbi költségvetési lazaságait kiigazítsa, ami kilenc hónapig tartó visszaesést okozott. Amikor a mini krízis lecsengett, 2008 októberében beütött az igazi, a világgazdasági válság. A következő esztendőben a magyar GDP 6,8 százalékkal zsugorodott, három évvel később, 2012-ben pedig 1,7 százalékkal. Bár a magyar gazdaság 2008 októbere óta ingadozó erősségű külső nyomás alatt áll, feltűnő, hogy a visszaeséseket a jobb periódusokban nem követte gyors helyreállítási szakasz. Ez azért nem csoda, mivel a kormányok egymásnak ellentmondó receptekkel operáltak. Ennek a szaldója a hét szűk esztendő: a magyar GDP 4 százalékkal elmarad még a 2006-ostól is.

A Gyurcsány-kormány, saját súlyos túlköltekezését korrigálandó, „nem fog fájni” jelszóval nekikezdett a költségvetés rendbetételének. Inkább a bevételek növelésére koncentrált, mint a kiadások csökkentésére, igyekezett megkímélni azokat, akik járadékokból élnek. Mindez visszavetette a növekedést. A tartós egyensúly megalapozására kiagyalt reformok a 2008. márciusi népszavazással elbuktak, így megszűnt a lehetősége, hogy az apadó költségvetési forrásokat a magántőke bevonásával és az „ingyenes” közszolgáltatások részbeni fizetőssé tételével kipótolják. Októberben pedig Magyarországot is elérte a nemzetközi pénzügyi válság.

A „fájni fog” változatra már a Bajnai-kormány vállalkozott, amely az azonnali válságkezelés jegyében a közel hétszázalékos gazdasági visszaesést a nyugdíjak és a közszférában fizetett bérek hasonló mértékű megnyesésével ellensúlyozta, hogy megállítsa az államadósság növekedését. A válság hatásait átmeneti támogatásokkal, közmunkaprogrammal igyekezett csillapítani, valamint az uniós források átcsoportosításával a vállalkozói szféra javára. A megszorításokat gazdaságösztönző elemekkel, adó- és járulékcsökkentéssel kombinálta, hogy a mély visszaesést lehetőleg gyors kibontakozás kövesse. A célmezőbe a költségvetési stabilitás mellé bekerült a forint árfolyamának védelme is, nehogy a gyengülés maga alá temesse a devizahiteleseket – és magát a bankrendszert. Ehhez szükség volt a nemzetközi szervezetek támogatására és a befektetők bizalmára, amit ki is érdemelt. A gazdasági növekedés a vártnál korábban beindult.

Bódvalenkei romatelepen. Még szegényebbek a nélkülözők

Stiller Ákos

 Nem erre épített azonban az Orbán-kormány, hanem a „nem lesznek megszorítások” politikájával kontrázott elődeire. Ez is sokaknak fájt: a szegényeknek, a járadékokból élőknek, az alacsony keresetűeknek és a közszféra alkalmazottainak, mivel a Bajnai-kormány bérstopja – az egészségügyet és a közoktatást leszámítva – 2014-ig érvényben maradt. Orbánék nyíltan a középosztály megerősítését tűzték ki célul, a legszegényebbeket leírták, őket most, a választásokhoz közeledve a „rezsicsökkentéssel” kárpótolnák. Bár abból is több jut a tehetősebbeknek. Az oktatás és az egészségügy működését nem lakossági vagy befektetői pénzek bevonásával akarják feljavítani, hanem az intézmények államosításával, eszközeik koncentrálásával. A magát pénzügyi hadiállapotba hergelő kormány egyes döntéseivel önmaga gyengítette a forint árfolyamát, súlyosbítva a devizaadósok helyzetét. Köztük az államét is, amelynek egyre több pénzre volt szüksége, amit könyörtelenül be is szedett. Minden tartalékot felélt: a bankok és a multik profitját, a magán-nyugdíjpénztári vagyont, megcsapolta, majd az állampapírok kamatfelárával magához vonta a megtakarításokat, és már a jegybanki devizatartalékokat apasztja.

Piaci hajtóerők híján az Orbán-kormány maga akar lökést adni a gazdasági növekedésnek. A foglalkoztatás javítása érdekében csökkentette a fiatal és az idős munkavállalók, a tartósan állástalanok közterheit, a beruházások élénkítése végett feltőkésítette az állami bankokat, a jegybank pedig ingyenpénzzel segíti a kis- és középvállalkozások hitelezését; ebből a hírek szerint a nagyobbaknak is jut. Közpénzekkel támogatja az uniós fejlesztések alanyait. Központilag diktált árcsökkentéssel növeli a háztartások vásárlóerejét. Mindent maga akar megoldani, emiatt egyre mélyebben beavatkozik a piaci viszonyokba. Bár az Orbán-kormány – elődeihez hasonlóan – kisebb és hatékonyabb államot ígért, az elmúlt négy évben az állam kiterjedtebb és hatalmasabb lett, nem kevesebb, hanem több pénzt központosít elődeinél.

Ebben az üzleti környezetben kellene felzárkózó pályára állítani a hét éve veszteglő magyar gazdaságot. A növekedésnek azonban a megcsappant lakossági jövedelmek és a lanyha beruházási kedv miatt gyengék az alapjai. A források központosításával az állam, a pénzteremtéssel a jegybank lökést adhat ugyan a növekedésnek, de ennek korlátai vannak. Ha a gazdaság netán nem pörög fel a megálmodott mértékben – ahogy 2010 után sem –, és megint nem keletkezik annyi többletjövedelem, hogy annak adói kipótolnák a gazdaságösztönzésre költött százmilliárdokat, akkor az akció hamar költségvetési korlátokba ütközhet, és kifulladhat. Nem törvényszerű, hogy így legyen, de a „függetlenségi harc” folytatása aligha javít az elmúlt három évben szisztematikusan lerontott üzleti-befektetői klímán. A magyar gazdaság úgynevezett potenciális növekedését a szakértők a számszerűsíthető tényezőket mérlegelve a 0,5–1,5 százalékos sávba tippelik, szerintük középtávon jelenleg erre képes. Ebbe a körülményektől függően némi átmeneti gyorsulás éppúgy beleférhet, mint azt követően újabb lassulás. Összességében még három évig is eltarthat, hogy a magyar gazdaság elérje a válság előtti szintet. Elveszett egy évtized, ami aligha pótolható.

FARKAS ZOLTÁN