Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hosszas jogi eljárás után egyezségre jutott a Morgan Stanley bankcsoport az amerikai Szövetségi Lakásfinanszírozási Ügynökséggel (Federal Housing Finance Agency - FHFA). A Morgan Stanley 1,25 milliárd dollárt fog kifizetni az ügynökségnek, cserébe megszüntetik az ellene folyó jogi eljárást.
Az FHFA még 2011-ben kezdeményezett vizsgálatot 18 pénzintézet ellen, akik az ügynökség szerint hallgattak azoknak a jelzálogkötvényeknek a kockázatairól, amelyeket a 2008-as válság előtt a Fannie Mae és Freddie Mac szervezeteknek adtak el. Az értékesített kötvények összértéke meghaladta a 200 milliárd dollárt.
A Wall Street Journal napilap cikke szerint az FHFA képviselője megerősítette a megegyezés hírét, miközben a Morgan Stanley is azt közölte, hogy már csak a végső beleegyezése kell a feleknek a megállapodáshoz.
Az 1,25 milliárd dolláros kártérítés az egyik legnagyobb jogi kiadás a Morgan Stanley történetében. A cég bejelentése szerint a megállapodás negatívan fogja befolyásolni a 2013-as negyedik negyedéves teljesítményét. Egy ideje már lehetett tudni, hogy új fejlemények lesznek az ügyben, mert a bankcsoport 2013-ban 1,2 milliárd dollárral növelte a peres ügyeire félretett tartalékát.
Az FHFA eddig 9,1 milliárd dollárt gyűjtött be bírságok formájában nyolc pénzintézettől, a legnagyobb büntetést a Deutsche Bank (1,93 milliárd dollár) és a J.P. Morgan Chase (4 milliárd dollár) fizette.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.