Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Közel-Keleten 1970 óta nem esett ilyen kevés eső. A régió termelésének visszaesése az egész világon kihathat az élelmiszerárakra.
Az élelmiszerárak világpiaci emelkedését okozhatja a közel-keleti szárazság – írta a Reuters hírügynökség egy még nem publikált szakértői tanulmányra hivatkozva.
Az ENSZ és annak több szakosított szervezete (köztük az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet – FAO) által készített tanulmány szerint az általános csapadék indexből (SPI) kiderül, hogy 1970 óta nem volt ilyen kevés eső a régióban.
Vízügyi és mezőgazdasági szervezetek arra készülnek, hogy szárazság sújtotta térséggé nyilvánítsák a tágabb értelemben vett Közel-Keletet egészen Marokkótól Jemen déli részéig.
Jordániában 60 éve nem volt ilyen kevés csapadék, az ország duzzasztógátjainál a vízszint a maximálisnak csak a 42 százalékát éri el az előző évi 80 százalék helyett.
Irak és Szíria szintén nehéz helyzetben van, az országokon belüli harcok akadályozzák a normális mezőgazdasági termelést, és a szárazság kezdete előtt se tudtak felhalmozni tartalék vízkészleteket.
Ebben a két országban a háztartásoknak több mint 30 százaléka kötődik valamilyen szinten a mezőgazdasághoz. Szíriában 2011 előtt 3,5 millió tonna volt az éves gabonatermés, 2014-re 1 millió tonnára esett.
A közeljövőben megjelenő tanulmány szerint a Közel-Keleten évek óta a mostani volt a legszárazabb tél, és a régió termelésének visszaesése az egész világon kihathat az élelmiszerárakra.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.