Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Elfogadta a Magyar Villamos Művek közgyűlése a cég új középtávú stratégiájában azt a célt, hogy a nemzeti vagyont gyarapítják. Ebbe szerintük az is belefér, hogy az oroszlányi távhő új biomasszás erőművére elköltenek több mint 6 milliárdot.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése elfogadta az MVM Csoport új középtávú stratégiáját, amelynek legfőbb célja, hogy támogassa a nemzeti energiapolitikai célok megvalósulását, kiemelten a nukleáris erőművi kapacitás fenntartását, valamint a nemzeti vagyon gyarapítását és az ellátásbiztonság növelését az energetikában - írta az MVM a szerdán kiadott sajtóközleményében.
A közgyűlés rábólintott a német RWE Csoport FŐGÁZ-részvényeinek megvásárlásához szükséges tulajdonosi kölcsön felvételéhez, és arról is határozott, hogy MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. néven projekttársaságot alapít, és a város energetikai jövőképére is ráteszi a kezét.
Baji Csaba elnök-vezérigazgató azt mondta, hogy az MVM Csoport küldetésének tekinti a Nemzeti Energiastratégiával összhangban álló energiapolitikai célok megvalósítását, a hazai energiarendszer stabilitásának megőrzését és a kapacitások fenntartását.
A középtávú stratégia kiemelt eleme a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítási programjának folytatása, valamint a teljesítménynövelés újabb lehetőségeinek vizsgálata és az új atomerőművi blokkok létesítési feltételeinek megteremtése és a beruházás megvalósítása - áll a közleményben.
Az MVM Közgyűlése határozott arról is, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - mint legnagyobb tulajdonos - 41 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt nyújt az RWE Csoport FŐGÁZ-részvényeinek megvásárlásáról szóló megállapodás finanszírozásához.
Az oroszlányi térség biztonságos távhő-ellátása érdekében pedig arról, hogy az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. projekttársaságot hoz létre. [Az oroszlányi projektről bővebben az Ahol Németh Lászlóné maga a Messiás lehet című riportunkban olvashat - a szerk.]
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.