Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az AFP videóban mutatja be a Dalkia Energia megújuló energiaforrásokat felhasználó pécsi erőművét. A hírügynökség szerint a magyarországi megoldás fordulópont lehet Európa energiafogyasztásában.
Pécs visszament az időben: fa és szalma elégetésével állítanak elő elektromos energiát és hőt – kezdi az AFP a pécsi energiatermelésről szóló videóriportját. A Dalkia Energia 85 megawattnyi energiát termelő erőműve elég hőt állít elő ahhoz, hogy fűtést biztosítsanak a 150 ezres város fele lakosságának. Az erőmű semmilyen fosszilis energiát nem használ fel – ez jelenleg egyedülálló az EU-ban egy ekkora várost illetően. A cég vezetője szerint ez a kombinált erőmű a legnagyobb Európában, mely csak biomasszát használ fel működése során. Az erőműnek köszönhetően évente 150 tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás.
A beruházás ráadásul 100 helyi gazdának is komoly munkát ad, akik évente 200 ezer tonna szalmát visznek az erőműbe. A gazdáknak jelentős beruházásokat kellett megvalósítaniuk, ám ezt megérte végrehajtaniuk, mivel a pénzt a megrendelésekkel vissza tudják kapni, megtérülnek a fejlesztések.
Az erőmű anyavállalati forrásoknak köszönhetően jött létre: 80 millió eurót költöttek a megvalósításra. Az AFP videója megjegyzi, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése, illetve a helyi jövedelmek növelésének pécsi példája egy fordulópont lehet Európa energiafogyasztásában.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.