Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az önkormányzatok szövetsége kezdeményezte, hogy a köztisztviselők bére átlagosan havi nettó 100 ezer forinttal növekedjen még ebben az évben, de legkésőbb 2015. január elsejétől, továbbá kapjanak érdemi bérfejlesztést azok a közalkalmazottak, akik nem részesültek az elmúlt időszakban bérfejlesztésben.
Az önkormányzatok szövetsége százezer forinttal növelné a köztisztviselők havi nettó jövedelmét, a szervezet felsorakozott a közszolgálati dolgozók szakszervezetének javaslata mögé – írta keddi számában a Napi Gazdaság.
Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára a lapnak azt mondta: a városvezető díjazására is vonatkozó közszolgálati bérrendezés már nem csak jövedelmi, megélhetési kérdés, de közszolgálati, politikai feladat is. A lap megjegyezte: több mint hat éve nem változtak a bértarifák.
Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a Napi Gazdaságnak azt mondta: a polgármesteri és köztisztviselői javadalmazás kérdése halaszthatatlan. Ez előfeltétele a későbbi életpályamodell bevezetésének – tette hozzá.
A TÖOSZ elnöksége a napokban kezdeményezte, hogy a köztisztviselők bére átlagosan havi nettó 100 ezer forinttal növekedjen még ebben az esztendőben, de legkésőbb 2015. január elsejétől, továbbá kapjanak érdemi bérfejlesztést azok a közalkalmazottak, akik nem részesültek az elmúlt időszakban bérfejlesztésben.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.