szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Pluszpontokat kaphatna nyugdíjszámításkor, aki kettőnél több gyereket vállal, és mínusz pontokat, aki ennél kevesebbet vagy egyáltalán nem vállal – az RTL Híradó szerint lényegében ezt tartalmazza a Népesedési Kerekasztal javaslata, amelyet a nyugdíjrendszer átalakításához dolgoztak ki. Botos Katalin, a kerekasztal szakértője szerint aki nem vállal gyereket, az a gyerekre szánt pénzt tegye félre a nyugdíjas éveire. A kormánynak ősszel kell döntenie a változtatásokról. A kerekasztal másik szakértője, Gál Róbert Iván múlt héten még egy olyan javaslatról beszélt a hvg.hu-nak, amelyben nem mínusz pontokról volt szó a gyermektelenek esetében, hanem magasabb járulékról vagy többletmunkáról.

A Népesedési Kerekasztal javaslata szerint a ma 35 éves és annál fiatalabb korosztály tagjainak nyugdíja attól függne, hány gyermeket nevelnek fel, és az új rendszer már jövőre elindulna.

A koncepció társadalmi vitája a végéhez közlekedik, a javaslatcsomag ősszel kerül a kormány elé. Szakértők egy része azonban változatlanul vitatja, hogy az markánsan feltornászná a születési számot. Nem valószínű ugyanis, hogy a hitvesi ágyban a fiatalok majd a homlokukra csapnak, s azt mérlegelik, „jaj, kevés lesz a nyugdíjam, legyen még egy gyerek" – fogalmaztak a Figyelő cikkében.

Botos Katalin közgazdász, az Antall kormány tárca nélküli minisztere, a Népesedési Kerekasztal szakértője szerint az új számítási rendszernek jövőre indulnia kell, mert így is húszéves késésben vagyunk. A kívánt gyerekek hadd szülessenek meg, mert ez a biztonságos nyugdíj záloga – vélte.

Botos Katalin az RTL Híradónak azt mondta: azok, akik nem vállalnak gyereket, az új rendszerben már előre tudhatnák, hogy pénzt kell félretenniük a nyugdíjas éveikre. Elismerte ugyanakkor, hogy ez egyfajta hátrányt jelentene az érintetteknek.

A hírműsorban az is elhangzott, hogy a gyerekvállalás pluszpontot jelentene a nyugdíj számításakor, és mínusz pontot kapna az, akinek nincs gyermeke. Vagyis egyfajta bolus-malus rendszert vezetnének be. Ráadásul pontszámításkor csak az a gyerek számítana, aki legalább középiskolát végzett vagy szakmát szerzett.

Az LMP képviselője agyrémnek nevezte a javaslatot. Pető Ernő, a párt felsőoktatási szakpolitikusa azt mondta: a világ nem látott még olyan szociálpolitikai koncepciót, ami büntetésre épül. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője pedig úgy fogalmazott: úgy látja, a kormány család- illetve népesedéspolitikája lehetőséget ad arra, hogy a javaslatból legyen valami.

Gál Róbert Ivánnal, a kerekasztal meghívott szakértője is arról beszélt a hvg.hu-nak adott múlt heti interjúban, hogy el kell ismerni a nyugdíjrendszerben a gyermeknevelést. Ő azonban még egy olyan javaslatot vetett fel, amely szerint akinek nincs gyereke, vagy csak egy van, tovább kellene dolgoznia a normál nyugdíjkorhatárnál, de több járulékkal megválthatná a többletmunkát. Belekalkulálnák a rendszerbe azt is, hogy a nem szándékolt terméketlenség eseteiben érdemes lenne kompenzációt adni – tette hozzá.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
OTP Bank Liga: Nem bírt egymással a Fehérvár és a Honvéd

OTP Bank Liga: Nem bírt egymással a Fehérvár és a Honvéd

Minden rekordot megdöntött a használt autók adásvétele

Minden rekordot megdöntött a használt autók adásvétele

Spanyolországban már az egymillióhoz közelít a fertőzöttek száma

Spanyolországban már az egymillióhoz közelít a fertőzöttek száma