Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Az MNB újabb 62 pénzügyi szervezetnél tárt fel a fogyasztói díjak és költségek jogszerűtlen emelésére vonatkozó jogszabálysértéseket. A vizsgált pénzügyi szervezetek közül 58 esetében került sor bírság kiszabására, amelynek együttes összege 386,5 millió forint. Idén márciusban és júliusban hasonló okok miatt bírságolt a jegybank.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb pénzügyi szervezeteknél zárta le a korábban megkezdett, számos szervezetre kiterjedő fogyasztóvédelmi vizsgálatot, ami annak feltárását célozta, hogy az érintett piaci szereplők 2012. január 1-je és 2014. április 30-a között az egyoldalú díj-, jutalék- vagy költségemelések során betartották-e valamennyi vonatkozó, a fogyasztók érdekeit védő jogszabályt – áll a jegybank közleményében. A jegybank korábban a jogszerűtlen módosítások miatt 35 pénzügyi szervezetre összesen közel 1,2 milliárd forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki 2014 márciusában, majd 2014 júliusában újabb 10 pénzügyi szervezetet 71,75 millió forintra büntetett.
A most lezárult vizsgálatok alkalmával a közlemény szerint az MNB mind a 62 pénzügyi szervezetnél jogszabálysértéseket tárt fel. A megállapítások alapján 58 esetben került sor bírság kiszabására, további 4 esetben kötelezéssel zárult az eljárás. A jellemző jogsértések – a korábbi két vizsgálati körhöz hasonlóan – a jegybank szerint következők voltak:
A vizsgált intézmények – amennyiben eddig ezt nem tették meg – 2014. szeptember 30-áig kaptak határidőt a jegybanktól arra, hogy az érintett fogyasztók számára visszatérítsék a jogtalanul felszámított díjakat. Ennek végrehajtásáról pedig október közepéig kell beszámolniuk a jegybank részére – áll a közleményben.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.