Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Fővárosi Törvényszék hétfői tárgyalásán Csonka Balázs bíró elutasította a Milton Hitelezési Zrt. keresetét, amelyet az egyoldalú kamatmódosítást lehetővé tevő szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatos vélelem megdöntésére indított a társaság, a magyar állam ellen.
Szóbeli indoklásában a bíró kifejtette: a szerződések - főleg a hosszú távúak - egyoldalú módosítása kiköthető jogszerűen, de az érték-egyensúlynak az ilyen módosítás után is fenn kell maradnia. A bíró az államot képviselő ügyvédi iroda 2 millió 828 ezer forintos - az állammal kötött szerződése alapján számított és kért - munkadíját túlzottnak tartotta és azt 500 ezer forintban állapította meg.
A Milton mögött nincs anyabank, a társaság a pénzpiacról vett fel kölcsönöket, amelyeket tovább hitelezett az ügyfeleknek. Mindezt úgy tette, hogy az ügyintézés rövid, a szolgáltatás személyre szabott volt. A vállalt kockázat pedig meghaladta a kereskedelmi bankokét. Ezt a kockázatot, illetve a közreműködés díját az a kamatfelár fedezte, amelyet a Milton felszámított az általa fizetett kamatra - vázolta a cég tevékenységét az azt képviselő ügyvéd.
A kamat nagysága tehát - alapvetően - a hitelezési társaságot forrással ellátó bankok kamataitól függött. A Milton ezért úgy határozta meg az egyoldalú kamatemelést, hogy az a pénzpiac változásától függ. Az ügyvéd azzal érvelt, hogy ebbe bele tartozik a bankközi kamat- és a jegybanki alapkamat változása is, de tételesen felsorolni a pénzpiaci változás összetevőit nem lehet.
A bíró szerint viszont megoldható azon tényezők felsorolása, amelyek változása esetén emelhető a kamat. Ezeknek a tényezőknek zárt rendszert kell alkotniuk. Az arányosság elve ebben az esetben azt jelenti, hogy az érték-egyensúlynak a kamatemelés után is fenn kell állnia. A kamatemelés feltételei, valamint ezek bekövetkeztekor annak mértéke adja a szerződés átláthatóságát - tette hozzá a bíró.
A másik vitatott eleme a szerződéseknek az ügyfél késedelme esetén beálló kamatemelés volt. Például 14 napig tartó késedelem esetén az ügyfél által fizetendő kamat 1 százalékponttal emelkedett a szerződésekben. A kamat akkor állt vissza az eredeti szintre, ha elmúlt a késedelmes fizetés veszélye, amely nem egy hónap, hanem annál hosszabb idő volt.
A konstrukciót a bíró elfogadta, mindössze az arányosságot kifogásolta: a késedelemmel járó kamatemelés mértékét ez alapján kellett volna indokolnia a Miltonnak. Az ügyvéd ezt úgy hidalta át, hogy kifejtette: a cég szerint a késedelem miatti kamatemelés arányos, és ha az államnak ez nem tetszik, akkor bizonyítsa az, annak az ellenkezőjét. A bíró ezt nem fogadta el, mivel a megemelt kamat arányos voltát a Miltonnak kellett volna bizonyítania.
A gyorsított eljárás miatt a fellebbezésre is csak 8 napjuk lesz a feleknek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.