szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mint eddig számos pénzintézet esetében, a bíró most is hangsúlyozta: az általános szerződési feltételeknek minden, a közelmúltban elfogadott devizahiteles törvényben foglalt elvnek meg kell felelniük. Mivel ezen kitételnek a kölcsönszerződések egyoldalú módosításra vonatkozó kikötései nem tettek eleget, így azok tisztességtelenek és érvénytelenek. A KDB Bank Európa Zrt. ügyében szeptember 19-re halasztották a döntést, a Merkantil Car és Gépjármű Lízing Zrt. perét 24-ére halasztották.

Elutasította az MKB Euroleasing Autóhitel Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. A bíróság a pénzintézetet 1,513 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte. Az ítélet szóbeli indoklása során a törvényszék kiemelte, hogy a felperes cég árazási, ügyfélminősítési és egyéb csatolt szabályzatait nem vizsgálta, mivel azok nem képezik a per tárgyát.

Mint eddig számos pénzintézet esetében, a bíró most is hangsúlyozta: az általános szerződési feltételeknek minden, a közelmúltban elfogadott devizahiteles törvényben foglalt elvnek meg kell felelniük. Mivel ezen kitételnek a kölcsönszerződések egyoldalú módosításra vonatkozó kikötései nem tettek eleget, így azok tisztességtelenek és érvénytelenek.

Szerdán az Erste Bank keresetét is elutasította a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint nem feleltek meg a tisztességesség kritériumainak és így nem voltak tisztességesek a pénzintézet által rögzített általános szerződési feltételek (ászf).

A bíróság ítélete szerint sérült többek között az átláthatóság, az arányosság és az objektivitás elve, így a bank devizahitel szerződései nem voltak tisztességesek.

Szeptember 19-re halasztotta a határozat kihirdetését viszont a KDB Bank Európa Zrt. magyar állam elleni devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék. A KDB első keresetét idézés nélkül elutasította a bíróság, amit a bank szeptemberben újra benyújtott. A törvényszék elutasította a banknak azt az indítványát, hogy a bíróság forduljon az Európai Unió Bíróságához.

A Merkantil Car és Gépjármű Lízing Zrt. magyar állam elleni devizahiteles perében szeptember 24-re halasztotta a határozat kihirdetését a Fővárosi Törvényszék.   

A törvényszék elutasította a banknak az eljárás felfüggesztésére vonatkozó indítványát, illetve azt a kérését, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió Bíróságához. A Merkantil szerint az általános szerződési feltételeik (ászf) valamennyi rendelkezése tisztességes, maradéktalanul megfelel a törvénybe foglalt követelményeknek, így a felmondhatóság elvének is.

Az alperes, a magyar állam ismertetett álláspontja szerint a bank szerződési kitételei tisztességtelenek, ezért kérte a bank keresetének elutasítását.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!