Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A fémpénzek portfóliójához is hozzányúlhat a jövőben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – írta a Napi Gazdaság, amely szerint a belső egyeztetéseken felmerült az ötforintos kivezetése és az ötszáz forintos érme bevezetése. Az MNB később a cikkre úgy reagált, hogy középtávon nem terveznek változtatást a forintcímletekben.
Felmerült az ötforintos pénzérme kivezetése a jegybank háttéregyeztetésein – értesült a Napi Gazdaság az ügyet ismerő forrásokból. A lap úgy tudja, hogy ezzel párhuzamosan az ötszáz forintos bankjegy fémpénzzé alakításának ötlete is előkerült.
Az 500 forintos érmével kapcsolatban az MNB-nél a Napi Gazdaságnak azt mondták, hogy 2014 és 2018 között a jelenlegi bankjegysorozat folyamatosan megújul, vagyis nincs olyan terv, amely az egyes papír alapú fizetőeszközök megszüntetését célozná.
Az ötszázas bankjegy felszámolása, illetve annak pénzérmesítése mellett azonban több gazdasági érv is felsorakoztatható, például az amortizáció ütemének csökkentése – írta a beszámoló. Az esetleges lépés mindenesetre nem okozna számottevő drágulást az előállítási költségekben, hiszen hiába olcsóbb a papír alapú pénznyomás, a bankjegyeken szereplő biztonsági jelek miatt az egységnyi ár már megközelíti a pénzérmék bekerülési árát.
Éppen a költséghatékonyság szól viszont az ötforintos kivezetése mellett, ugyanis annak legyártása már most többe kerül, mint a fémpénz névértéke. Sőt, hulladékárban mérve is meghaladja annak vásárlói értékét. Az érme tömege 4,2 gramm, ennek 75 százaléka réz, 21 százaléka cink, 4 százaléka pedig nikkel. Csak a nyersanyagok beszerzési ára meghaladja a kész ötforintos fémpénz nominális értékét. Erre rakódik még rá a pénzverés költsége is.
Az MNB szerint az egyes érmék előállítási költsége üzleti titok, azt ugyanakkor közölték, hogy a forgalomban lévő ötforintosok darabszáma az elmúlt öt évben egyenletesen, mintegy 5-6 százalékkal emelkedett. Ebből arra lehet következtetni, hogy a használat során 20-25 millió darab ötös címletű fémpénz tűnik el egy-egy évben.
Az MNB tehát úgy ítéli meg, hogy az ötforintos érmék cserélődése nem rendkívüli, a forgalomban való jelenlétük pedig érzékelhető, márpedig ennek megléte esetén – még ha az gazdaságilag indokolt is – nem születhet döntés a visszahívásukról. A Napi Gazdaság értesülése szerint erre leghamarabb három év múlva kerülhet sor, az inflációs, kereskedelmi és infrastrukturális hatások modellezését követően.
Kedden délután az MNB ismét megszólalt az ügyben, a cikkre reagálva azt közölték, a készpénzforgalmi elemzések szerint a jelenlegi bankjegy- és érmecímletek megfelelően betöltik a forgalomban való szerepüket, így középtávon nem indokolt a szerkezetükbe történő beavatkozás.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.