Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) több variációt dolgozott ki tavaly áprilisra az útdíjrendszer módosítására, de a kormány a javaslatok többségét elvetette – írta a Népszabadság és a Magyar Hírlap a KKK által közzétett dokumentumok alapján.
A Népszabadság csütörtöki számában azt írta, a KKK nyolc variációt dolgozott ki, de a bevezetett változat gyakorlatilag egy kilencedik modell lett. A KKK-nak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízása alapján az átalánydíjas útdíjrendszer "bevételtermelő képességének fokozására" kellett megoldásokat javasolnia – írta a lap.
A különböző verziók – amelyek között szerepelt megyei matricát bevezető, de úthasználattal arányos fizetést is tartalmazó változat is – 43-135 százalékos tehernövekedést jelentettek volna a magyar autósoknak, illetve 15-34 százalékost a külföldieknek – idézték a dokumentumot.
A Magyar Hírlap azt emelte ki, hogy a KKK készített olyan tervet is, amely szinte a teljes úthálózatot, a jelenlegi 1300 kilométer helyett 23 238 kilométert díjasított volna. A tanulmány szerint eddig a hazai autósok mindössze 47 százaléka vette igénybe az autópályákat.
Megjegyezték azt is, hogy a javaslatok között szerepelt az M0-s és az M31-es gyorsforgalmi utak díjasítása a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművekre, ami 18,5 milliárd forint bevételt hozna, igaz, ebben az esetben meg kellene vizsgálni, hogy az uniós társfinanszírozás miatt milyen visszafizetési kötelezettség keletkezne.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.